Már tesztelik a legfőbb Sinkanszent

Joó Ferenc   ·   2018.03.24. 13:45
jrN700s400

Bő egy hete mutatta be a JR Central vasúttársaság a ráncfelvarrott N700-as sorozatú Sinkanszen prototípusát a Hamamatszu vontatási telepen. Külsőre talán majdnem olyan, mint elődje, az N700A típus. Végsebességében sem különbözik, ugyanis a Tokaido sinkanszen-vonalon 285 km/óra, a Szanjo sinkanszen-vonalon 300 km/óra sebességgel fog közlekedni menetrend szerint.

Ennek ellenére, az N700S típusú motorvonat több újítással rendelkezik. A leggyökeresebb változtatás, hogy a gyártó Nippon Sharyo a tizennégy meghajtott kocsiból és két vezérlőkocsiból álló szerelvényben a motorkocsik típusát négyről kettőre csökkentette, így egy adott kocsiban vagy transzformátor-, vagy egyenirányító csomag található. A moduláris felépítésnek köszönhetően könnyebb lesz nyolc- vagy tizenkét kocsis szerelvényeket összeállítani, ami szolgálhatja a változó utasforgalmi igényeket, de akár az exportlehetőségek terén is előnyt jelenthet a gyártónak.

A prototípus N700S sorozatú Sinkanszen<br>(fotók: JR Central)

Az innováció természetesen a vonat külsejét sem kerülhette el teljesen. Az alapvetően megtartott orrformán azért még egy picit finomítottak, hogy az alagutakba való behaladáskor a hangrobbanáshoz hasonló jelenséget még jobban kiszűrjék. A kocsik oldala is simább lett, de az alvázra szerelt berendezések is áramvonalasabb burkolatot kaptak. Ráadásul, az újratervezett, a nagyobb hőmérsékletnek jobban ellenálló, ezért mindössze természetes léghűtést igénylő szilícium-karbid (SiC) félvezetőket alkalmazó elektronikának köszönhetően a meghajtást szolgáló alkatrészek tömege húsz százalékkal csökkent, így szerelvényenként tizenegy tonnával kisebb tömeget kell mozgatni, ami az energia-felhasználásban is megmutatkozik majd: az előd N700A sorozathoz képest az N700S hét százalékkal kevesebb energiát fogyaszt.

A tizenhat kocsis Sinkanszen N700S Supreme szerelvény folytonos teljesítménye tizenhét megawatt. Ezerháromszáz utasából kétszázan a zöld kocsiban utazhatnak, amely a sinkanszen első osztályának felel meg. A zöld kocsikat, ahol egyébként tizenöt százalékkal növelték az ülések közti távolságot a korábbi N700A sorozatban található üléssorokhoz képest, teljesen aktív lengéscsillapítással készítik, ami tovább fokozza az utasok kényelmét. Ez úgy működik, hogy szenzorokkal érzékelik a forgóvázak rezonanciáját és ezt kompenzálja a felfüggesztés elektronikája. A többi kocsiban csak félig aktív lengéscsillapítás található. A forgóvázakhoz kapcsolódóan meg kell említeni a fékhatás javítását, melynek köszönhetően földrengés esetén az N700S típusú szerelvények a korábbiakhoz képest öt százalékkal rövidebb távolság alatt meg tudnak állni.

Az első osztálynak mgfelelő zöld kocsi belseje

A szerelvény műszaki állapotát élőben lehet közvetíteni a hibaelhárító központba, de a bekamerázott kocsik videófelvétele is valós időben ellenőrizhető. A haváriák esetére az illemhelyeket akkumulátorokkal látták el, hogy szokatlan körülmények közt se kerüljenek szorult helyzetbe az utasok. Kényelmüket emellett minden ülésnél dugalj és állomásra érkezéskor a felső panelban felvillanó jelzés szolgálja, amely figyelmeztet arra, hogy a kedves sinkanszen-használó a csomagját nehogy a vonaton felejtse. Végül, a zöld kocsik háttámláinak döntése a korábbinál finomabb mozgatást teszt lehetővé.

Az N700S típust a 700, N700 és N700A sorozatú sinkanszenek alapján fejlesztették. Ennek a járműcsaládnak az ismérve, hogy az egyszázalékos kocsiszekrény-billentésnek köszönhetően a korábban 235 km/órás sebességkorlátozással érintett kisebb sugarú ívekben is teljes sebességgel haladhatnak, illetve három percen belül gyorsulnak háromszázra. Nehéz elhinni, de a 700-as sorozat első tagjai már húsz évvel ezelőtt készültek. Az N700S szerelvényekből egyelőre a prototípus készült. Pontos darabszámot még nem közöltek, de a sorozatgyártású Supreme sinkanszenek már a kétezerhuszas üzleti évben forgalomba állhatnak, ám feltehetően csak a tokiói nyári olimpia után. A prototípus szerelvényt meghagyják próbavonatnak, ennek felhasználásával szeretnének újabb innovatív megoldásokat kipróbálni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek