Még közel húsz évig járhatnak a pottyantós kocsik a MÁV szerint

iho/vasút   ·   2018.07.24. 20:00
400px_pottyantos_wc

A MÁV-Start Zrt. 2260 személyszállító járművel rendelkezik, ezek összkapacitása százhetvenötezer ülőhely. A kocsik közül százhúsz első osztályú, 2054 másodosztályú, nyolcvanhat pedig étkező-, háló- vagy kerékpárszállító kocsi. Átlagos életkoruk harmincöt év, a legidősebb típusok már az öt évtizedet is lehúztak forgalomban, a MÁV-Start ezért igyekszik fiatalítani a járműparkját. A flotta legfiatalabbja a százhuszonhárom korszerű Stadler Flirt-motorvonat legutolsó, 2014 és 2016 között forgalomba állított adagja, továbbá a 2014-ben gyártott két IC+-kocsi – közölte a vasúttársaság a Világgazdaság érdeklődésére.

A MÁV-Start szerint még egy jó bő évtizedik biztosan futni fognak az úgynevezett hullócsöves, vagyis a WC tartalmát a sínek közé eresztő kocsik (fotó: Tevan Imre)

A nemzeti vasúttársaság gördülőállományának azonban nemcsak a magas életkora a probléma: higiéniai körülmények szempontjából is több évtizedes a lemaradás. Jelenleg a kocsik alig negyede, pontosan 514 jármű rendelkezik zárt rendszerű illemhellyel, vagyis körülbelül ezerhétszáz kocsi hullócsöves – azaz hétköznapibb nevén „a sínek közé pottyantós” megoldású. Az uniós és a hazai szabványok értelmében az új vagy főjavított járművek csak zárt vécékkel helyezhetők üzembe. A meglévő hullócsöves kocsik viszont a kivonásukig forgalomban maradhatnak. A vasúttársaság szerint a teljes higiéniai modernizáció még jó néhány évbe fog telni: legkésőbb 2035-ig selejtezik az utolsó nem zárt vécéjű kocsit is.

A flottakorszerűsítés egyik része húsz, nemzetközi viszonylatra szánt IC+-kocsi gyártása, mely jelenleg is zajlik, további hetven, kifejezetten belföldi használatra rendelt IC+-személykocsihoz pedig már számos közbeszerzés fut – a kocsikat a tervek szerint 2020–2021-re építenék meg. Egy másik nagyprojekt összesen maximum negyven nagykapacitású, emeletes motorvonat vásárlása: a Stadler KISS-eiből eddig tizenegyre talált forrást a vasúttársaság – a fennmaradó huszonkilenc jó eséllyel csak a 2020-szal kezdődő uniós finanszírozási időszak terméke lehet. Az új járművek mindegyikét természetesen már zárt WC-vel látják el, ezek megérkezésével javul majd a higiéniai szempontból megfelelő kocsik aránya.

Az új beszerzéseken kívül a jelenleg is futó, öregedő járműállomány kipofozása is folyik: a 2012-ben elindított program során eddig összesen hatszázhetven kocsit újítottak fel. A komfortjavítás során az IC-kocsiknál például modernizálták az utasteret, kétszázharminc voltos csatlakozókat építettek be és GPS-alapú utastájékoztató monitorokat szereltek fel. Egyes gyorsvonati kocsiknál átalakították a feljárólépcsőket, cserélték a forgóvázakat, a hagyományos ajtókat pedig automatikus záródásúak váltották. A csehszlovák eredetű, 117-es sorozatú (ex-Bzmot) motorkocsik egy része klímaberendezést kap: eddig több mint kéttucatban nem kell már megsülni nyáron. A felújítások idén és a következő években is zajlanak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek