Még találkozunk!

iho/repülés   ·   2012.02.26. 22:00
nyito

Törcsváry Istvánt, a Malév Hungarian Airlines Virtual (Malév VA) üzemeltetési igazgatóját és persze pilótáját éppen München felett repülve sikerült telefonon utolérni. Nem volt egyedül: az IVAO és a VATSIM hálózatokon magyar idő szerint nyolc órakor körülbelül 50 Malév-hívójellel rendelkező gép repült. A Malév VA pilótái mellett más légitársaságok tagjai is egy estére Malévesek lettek, így Shannon-tól Budapestig nyúlt el a kékorrú gépek szőnyege. A repülés során mindkét hálózaton a szokásos módon, azaz a valós időjárási viszonyok között, valódi útvonalakat követve érnek haza, Lisztferihegyre az Írországba szakadt gépeink – még ha csak a számítógép képernyőjén is.

Egy Dash 8-as hazafelé tart <br>(fotó: ServInfo)

A közös repüléssel az együttérzésüket szeretnék kifejezni „igazi” Malév dolgozóival, pilótáival, s persze a nemtetszésüknek is hangot adni. A Malév VA első csapata beszélgetésünkkor már lassan Magyarország fölé ért, míg a második hullám még csak az út elején tartott. A szolidaritás nem csak a virtuális átöltözésben, hanem a hangokban is észrevehető volt. Csakúgy, mint a csődbe ment légitársaságunk utolsó, Írország felé induló repüléseinél, most is hangsúlyosabbra sikerült a bejelentkezésnél a hívójel eleje: ismét nyomatékot kapott a Malév szó. Itt vagyunk, üzenték a Malév VA pilótái s itt is maradunk. A virtuális légitársaság továbbviszi a nevet, a brand-et, s bízik abban, hogy a nagytestvér is hamarosan visszatérhet.

Repülés, szinte mint az igazi gépeken <br>(fotó: Törcsváry István)

A legszomorúbb menet még hátravan: a 737-600-as flottát a tervek szerint átrepülik majd Phoenix Goodyear repülőterére, ahol a legkisebb, volt 737-eseinket alkatrésznek szétbontják. Kötelesség vár még a virtuális pilótákra, de így megint elhangozhat majd a két szó a rádiózás végén: még találkozunk!

Sajnos már csak virtuálisan gurulhat a HA-LOU Lisztferihegyen <br>(fotó: Törcsváry István)

Kapcsolódó hírek