Még van idő a várakozási engedélyek beszerzésére

MTI   ·   2011.12.29. 15:18

Többnyire 2012. január 31-ig érvényesek a 2011-es autós várakozási engedélyek a fővárosnak azokban a kerületeiben, amelyekben egyébként fizetős a parkolás.

Az I. kerületben lakásonként egy várakozási engedély jár azoknak, akik fizetős zónában laknak, nekik január 31-ig kell gondoskodniuk az új matrica beszerzéséről. A második autó esetében ezentúl várakozási díjat kell fizetni, ez az ingatlan helyétől függően évi 80-120 ezer forint.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint az idén november 28-tól a budai Váron kívüli parkoltatást is a kerület végzi, az önkormányzat 100 százalékos tulajdonú cégén, a Budavári Kapu Kft.-n keresztül. Ettől rendezett és átlátható viszonyokra számítanak, s számításaik szerint rövid időn belül nyereséges lehet a parkolási társaság.

Január 31-ig érvényesek az idei engedélyek a II. kerületben is. Itt ugyanakkor újdonság, hogy a parkolási engedélyek kiváltásakor nem adnak matricát, az ellenőrök a továbbiakban rendszám alapján, elektronikusan állapítják meg a jogosultságokat. A várakozási engedélyek továbbra is csak a pontosan körülhatárolt zónákban érvényesek, vagyis nem a kerület egészében. Változás az is, hogy a kérelmeket postai úton is el lehet juttatni a városrendészethez.

A Terézvárosban, az Erzsébetvárosban és a Józsefvárosban, vagyis a VI., a VII. és a VIII. kerületben is január 31-ig kell gondoskodniuk a lakóknak az engedélyek meghosszabbításáról.

A VIII. kerület közterület-felügyelete 2012-ben Ügyfélkapu szolgáltatást indít, ezen keresztül lehet matricát igényelni, valamint nyomon követni a járműveket érintő esetleges intézkedéseket, tájékoztatást kérni, kifogást tenni. A kerületben továbbra is két gépkocsira jár matrica, ezeknél csak az ügyintézési díjat kell megfizetni.

Megváltozott a parkolási engedélyek kiadásának rendje a IX. kerületben, az adóiroda helyett a Ferencvárosi Parkolási Kft. végzi a szükséges tennivalókat. A 2011-es parkolási engedélyek március 31-ig érvényesek a kerületben; azok, akiknek az idén érvényes engedélyük volt, február 1-jétől igényelhetnek újat.

A főváros XII. kerületében az eddigiektől eltérően zónákat jelöltek ki, vagyis a lakók nem a városrész egészében, hanem csak a közvetlen lakókörnyezetükben parkolhatnak díjmentesen. A képviselő-testület ebben türelmi időt is hagyott az érintetteknek, eszerint március 31-ig nem bírságolják meg azokat, akik tévedésből más zónában használták a várakozási engedélyüket. Az idei engedélyek a Hegyvidéken is január 31-ig használhatók.

Szintén az első hónap végéig van idő az új engedélyek kiváltására a XIII. kerületben. A fizetőövezetben élők lakónként egy, lakásonként azonban több engedélyt is kérhetnek. Az éves várakozási engedélyek nem érvényesek a Nyugati téren, a Szent István körúton és a Váci út Nyugati tér és Dózsa György út közötti szakaszán.

Az engedély kiadásának feltétele egyebek mellett, hogy az érintettnek az adott kerületben legyen az állandó lakóhelye, továbbá ne legyen gépjárműadó-tartozása.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.