Megalakulhat a világ legnagyobb légitársasága

iho   ·   2013.11.14. 15:00
cim3

Elhárult a legfőbb akadály a két nagy légitársaság, az American Airlines és a US Airways fúziója előtt: a korábban súlyos kifogásokat támasztó washingtoni igazságügyi tárca viszonylag váratlanul zöld jelzést adott az összeolvadásnak, az új American megalapításának, és eltekintett a folyamatot blokkoló jogi eljárástól, tehát elmarad az ügy november végére tervezett tárgyalása is.

Mindez három hónappal azután történt, hogy a szövetségi igazságügy, hat állami főügyésszel egyetemben beadvánnyal élt a tranzakció ellen, mert értékelésük szerint az új megatársaság monopolhelyzetet élvezne egyes amerikai reptereken és fontos amerikai belföldi vonalakon.

A mostani hozzájárulásnak ennek megfelelően feltétele a két cég slotjai és kapuengedélyei egy részének leadása a washingtoni Reagan, a New York La Guardia, a Los Angeles International, a chicagói O’Hare és a Dallas Love Field, valamint a bostoni Logan és a Miami International repülőtéren.

Az igazságügy döntése után már csak a csődbíróság pozitív döntése kell, ezt pedig az összeolvadásra váró cégek eléggé biztosra jósolnak, és mindennek tükrében december első felében megtörténhet a világ legnagyobb légitársaságának megalakulása.

Ami a leszállási jogok leadását illeti, ez azért eléggé kemény érvágás a két társaságnak: a felsorolt repterek közül Chicago, Los Angeles és Miami volt az, ahol korábbi várakozások szerint megtarthatták volna a slotokat a társaságok. A megállapodás kedvezményezettje így elsősorban két jelentős diszkontcég, a Southwest és a JetBlue, olvasható az Aviation Week elemzésében. A JetBlue Washingtonban tizenhat slothoz jut a Reaganen, amelyeket eddig csak bérelt az Americantől, a Southwest tízhez a La Guardián. További slotokat, résidőket kapnak más, most még meg nem nevezett légitársaságok, amelyek mindeddig nem részesültek annyi leszállási lehetőségben ezen a két repülőtéren, mint az AA és a US Air. A Delta egyébként máris bejelentkezett slotok megvásárlására, elsősorban Washingtonban. Az összesített adatok szerint a két legfontosabb bázison, a Reaganen a két társaság összes járatának tizenöt, a La Guardián hét százalékát fogja elveszteni.

Az igazságügyi tárca trösztellenes divíziójának főnöke szerint ez a megoldás kedvezőbb és több esélyt nyújt a konkurens társaságok számára, mint ha egyszerűen megtiltották volna az AA–US Airways-fúziót. Ugyanakkor az első kommentátorok arra emlékeztetnek, hogy a korábbi nagy légitársasági fúziók esetében a szövetségi kormányzatnak nem volt kifogása, eleve furcsa volt tehát, hogy a Delta–Northwest, majd a United–Continental házasság precedensei ellenére Washington miért próbálja blokkolni ezt a mostani frigyet.

A közös társaság portálján is azonnal megjelent a megállapodás híre

Az American anyacége, az AMR elnöke, Tom Horton és a US Airways vezérigazgatója, Doug Parker a kellemetlennek ígérkező feltételek ellenére melegen üdvözölte a fúziót engedélyező döntést. Horton azt hangsúlyozta a maga közleményében, hogy az új American így is a világ legnagyobb útvonalhálózatával rendelkezik majd, a feltételül szabott változások elsősorban a kisebb belföldi célpontokat érintik, és a megállapodást meglehetősen ésszerűnek minősítette. Parker is hangsúlyozta, hogy a feltételek nem csökkentik a fúzió kedvező hatásait.

A US Airways elnöke azt is jelezte, hogy mivel a munkaadókkal már nagyrészt sikerült megkötni a fúzióval kapcsolatos egyességeket, az összeolvadás simább folyamatnak ígérkezik, mint más hasonló folyamatok esetében. És most már az is biztos, hogy a US Airways 2014 első negyedében át fog lépni a Star Alliance soraiból a Oneworld szövetségbe.

Noha a feltételek némiképp csökkentik az új American értékét, nagy vonalakban változatlanok az iho/repülés által már korábban közölt gigantikus számok: az egyesült cég értékét 11 milliárd dollárra becsülik, az évi utasszám 190 millió lesz, a forgalom értéke 40 milliárd dollár, az alkalmazottak száma a racionalizálásokkal együtt marad százezer körül.

Az American 608, a US Airways 340 gépet hoz a házasságba, és ami még elképesztőbb számsor, az American rendelési listáján 523, a partnerén 76 új gép szerepel, ami azt jelenti, hogy az együttes flotta látványosan megfiatalodik a következő években. A megújulás egyébként elsősorban a nagyobbik fél számára fontos, az American ezekben az években például teljesen leváltja 190 példányt számláló MD–80-as állományát: az ennek érdekében kiadott hatalmas összegek egyébként erősen hozzá is járultak a két évvel ezelőtti csődhelyzethez. Az AA pilótáinak létszáma jelenleg 8200, a légiutaskísérőké 16 ezer 600, a US Airways pilótafülkéiben 4400, az utaskabinokban 6700 főnyi személyzet dolgozik.

Ahol némiképp változnak tehát az adatok, az a vonalak, járatok száma: a napi felszállások az Americannél meghaladják a 3500-at, a US Airways gépei pedig naponta 3000 alkalommal indulnak útra, ami egyben jelzi azt is, hogy az American nem sokkal több napi felszállása rendszerint hosszabb járatokat takar. a kisebbik partner 32, az AA 51 országba repül az USA határain túl. Hogy a közös hálózatba belefér-e ismét Magyarország és Budapest, az persze nem feltétlenül az összeolvadáson múlik.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek