Megállapodott a MÁV-Trakció és a Rail Cargo Hungaria

iho/vasút   ·   2011.12.13. 17:10

Aszerződésben az RCH vállalja, hogy 2016-ig összes vontatási igényének jelentős részét a Trakciótól rendeli meg. A felek évente előzetesen egyeztetni fogják az éves vontatási volumeneket, közös szoftvert használnak a teljesítés mérésére, és több más tekintetben is együttműködnek például a forgalmi csúcsok és terhelések optimális kezelése terén. A felek a vontatási szolgáltatások díját a piaci viszonyok, illetve egymás üzleti érdekeinek kölcsönös figyelembe vételével határozták meg.

A Trakció V63-as mozdonya húzza a Rail Cargo Hungaria egyik dunaújvárosi vonatát Adonynál<br>(fotó: Vörös Attila)

A most megkötött keretszerződés a december elején aláírt, ÖBB és a MÁV stratégiai együttműködésének első eredménye. A két ország nemzeti vasútvállalatainak vezetői további megállapodásokat készítenek elő annak érdekében, hogy az európai vasútpiaci verseny körülményei között hosszú távra biztosíthassák mindkét társaság gazdaságos szolgáltatásait a minőségi színvonal emelése mellett.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Ilyennek látják hivatásukat a cseh mozdonyvezetők

iho/vasút   ·   2025.09.09. 09:00

Egy friss kérdőíves felmérés alapján a mozdonyvezetői szakmának társadalmi presztízse van, hosszú távú jövőképpel, ám a túlságosan bonyolult szabályozás és az éjszakai pihenési lehetőségek gyenge szintje kissé árnyalja a képet.