Megállapodott a Rail Cargo Hungaria és a VASZ

MTI   ·   2013.06.14. 06:15
A Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) és a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) megnyugtatóan, a közös érdekek mentén sikeresen rendezte a napirenden lévő aktuális kérdéseket, és a megállapodásnak köszönhetően a kollektív munkaügyi vita a felek megelégedésével lezárult – közölte az RCH.

Az ezzel kapcsolatos megállapodást a közlemény szerint június 13-án írta alá az RCH székházában Kovács Imre, az igazgatóság elnöke, illetve a VASZ illetékes képviselői, Mózes Tibor (VDSZSZ Szolidaritás), Zlati Róbert (Vasutasok Szakszervezete) és Bezdán Mihály (Mozdonyvezetők Szakszervezete).

A megállapodásban a vállalat megerősítette, nem fog eltérni a létszám-optimalizáció korábban a szakszervezetekkel is egyeztetett és elfogadott mértékétől. A rövid távú intézkedéseket érintően arról is megegyezés született, hogy az RCH a szakszervezetekkel szoros együttműködésben külön technológiai vizsgálatot végez a létszám tekintetében.

A felek között abban is konszenzus volt, hogy a középtávú célok rögzítése érdekében ősszel ismét tárgyalóasztalhoz ülnek és a társaság addigra elkészülő, három évre vonatkozó üzleti tervének függvényében határozzák meg a következő évek foglalkoztatáspolitikai mérföldköveit. Az RCH és a VASZ meghatározó eredményként értékeli azt is, hogy teljes konszenzus alapján, sikeresen meghosszabbították a kollektív szerződést.

Kovács Imre a megegyezés aláírásakor azt mondta, örömére szolgál, hogy a vállalat a szakszervezetekkel együtt talált megoldást az aktuális munkaügyi kérdésekre. Hangsúlyozta, a Rail Cargo Hungaria 2013-ban is arra törekszik, hogy 2012-ben elért eredményeit megtartsa, fokozza, és versenyképességét hosszú távon biztosítsa. Ebben fontos támaszként tekint valamennyi munkavállalójára, és arra kéri a szakszervezeteket, ezt az üzenetet tolmácsolják tagjaiknak is.

A közlemény szerint a VASZ képviselői örömmel konstatálták, hogy a tárgyalások végül a szakszervezetek rendelkezésére álló eszközök további alkalmazása nélkül vezettek eredményre. Ezzel helyreállt a vállalat és a szakszervezetek közötti, jellemzően konstruktív kapcsolat – ismerteti a közlemény.

Kapcsolódó hírek