Megkezdődik az első vasútvonal építése Csádban

iho/vasút   ·   2012.01.13. 17:04

A Magyarországnál valamivel nagyobb szaharai köztársaságban, ahol a rendelkezésre álló utak hossza is csak 400 kilométer, kínai beruházásban februárban kezdik építeni az ország legelső vasútvonalát.

A Railway Gazette összefoglalója szerint az 5,6 milliárd dolláros programról még decemberben állapodott meg a csádi közlekedési és polgári repülési minisztérium a China Civil Engineering Construction Corporation nevű céggel. Az 1364 kilométeres hálózat kínai vasúti normák szerint épül négy éven át, 120 kilométeres maximális óránkénti sebességre és dízelüzemre készül.

Az úgynevezett Déli Vonal 528 kilométer hosszú lesz, a főváros, N'Djamena és a kameruni határ közelében lévő Moundou és Koutéré között, a Keleti Vonal pedig a szudáni határvidék felé készül, ugyancsak a főváros és Abéché, illetve Adré között. A két keleti várost összekötő 161 kilométeres szakasz lesz meg először, 1,3 milliárd dolláros költséggel.

Tavaly Szudán kötött megállapodást ugyancsak Kínával egy 300 kilométeres szakasz megépítéséről, amely Nyugat-Darfurt köti össze a Csád közelében lévő Nyala vasúti csomóponttal.

Kapcsolódó hírek