Megmakacsolta magát a péceli Fals-kocsi

iho/vasút   ·   2015.04.23. 14:36
gbga-IMG_8885__150423

„Hérakleitosz azt mondja valahol, hogy minden mozgásban van, és semmi sem marad változatlan, és a folyó áramlásához hasonlítva a létezőket, azt mondja, hogy nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba.”

Platón: Kratülosz 402 A

Amikor szerda éjjel megkísérelték a vasárnap éjjel Pécel bejártánál kisiklott vagont Ferencvárosba vontatni, a kocsi vendégforgóváza csak néhány tíz méterig bírta, a vagon azzal együtt ismét kisiklott. A kocsi ugyanúgy letérdelt, ahogy korábban az állomás első váltójánál. Szerencsére el sem sikerült hagynia az állomást, így az előző esettel szemben – amikor másfél napig blokkolta a fél 80a vonal forgalmát – különösebb forgalmi akadályt nem képez, csupán Pécel állomás kapacitását csökkenti a foglalt vágány.

Másodszor is kisiklott, ezúttal a segélykeretet is maga alá gyűrte a PSŽ Fals kocsija
A galériában nézzék meg közelebbről is!
(képek: Vörös Attila)

Azonban nem ez az első ilyen vagon, amely siklik, vagy más műszaki hiba után itt marad „vendégségbe”. Több mint egy évtizeden át rozsdásodott Soroksár állomás kihúzóvágányán (a nagyvasutat a HÉV-vel összekötő régi sínpáron) egy francia tartálykocsi, míg Ferencvárosba nem vontatták.

A Soroksár állomáson hervadozó tartálykocsi
(fotó: Istvánfi Péter)

Kelenföldön is sokáig árválkodott egy szintén francia bejegyzésű önürítős kocsi, néhány hete szállították át Budapest-Soroksári út állomásra, hogy ott egye tovább az enyészet.

Kelenföldön is szinte leltári tárgynak számított ez a kisorozott kocsi
(fotó: Kemsei Zoltán)

Lébény-Mosonszentmiklóson 2006. december 27-én siklott ki egy kocsi, amelyet – oldalára borulva – máig megtekinthetnek az arra vonatozók. Nemsokára tízéves fennállását – azaz felborulását – ünnepelheti, ez a kocsi sem hiányzik a leltárból?

A lébényi kocsi
(Berky Dénes felvétele)

Kőbánya felsőnek is megvan a maga legendája: egy zöld Es-kocsi árválkodik a Kolozsvári utca felőli egyik vágányon, hajdanán Párkányból Szobra vitte át a személyvonatokon összegyűlt szemetet, a 2009-ben írt cikkünk még mindig aktuális.

A kőbányai Es kocsi, jó hír, a benne növő fák idén is kihajtottak!

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek