Megnyílt hazánk legnagyobb szárazföldi kikötője

iho.hu   ·   2023.02.23. 10:00
boat show

A Budapest Boat Show az idén tízezer négyzetméteren, hatvan kiállítóval, csaknem száz hajóval és hetven márkával várja a látogatókat.

A kiállítás díszvendége a Duna, a középpontban pedig a dunai hajózási lehetőségek, ezen belül is a DUNAPP!. A hiánypótló megoldásként fejlesztett alkalmazás sokoldalú szolgáltatásaival segíti a hajósokat és a szárazföldön közlekedőket. A kiállításra érkezők nemcsak megtekinthetik, hanem be is járhatják a motoros és elektromos hajók nagy részét, válogathatnak a hajózáshoz kapcsolódó felszerelések, szolgáltatások, ruházatok közül, és beszerezhetik a különböző vízi sportokhoz szükséges eszközöket is.

A Budapest Boat Show ezúttal is nagy hangsúlyt fektet a legfrissebb innováció bemutatására: ezért tizedik alkalommal hirdette meg Újdonság Pályázatát, amelynek köszönhetően az elmúlt évben vízre került fejlesztések egy helyen lesznek megtekinthetők. A Budapest Boat Show fontos hajós találkozóhelyként a bemutatkozó cégek mellett színes programkínálattal várja mind a szakmai mind a nagyközönséget. A színpadon szó lesz az a tengeri vitorlásoktatás kihívásairól, Rakonczay Gábor expedícióinak beszámolóiról, Kemény Dénes izgalmas történeteiről.

Emellett az amatőr hajóépítők közösségének munkájába is betekintést nyerhetnek az érdeklődők. A kiállítás stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség, és Balaton Boat Show, szakmai védnöke a Hajóipari Vállalkozók Egylete, autós partnere pedig az Audi. A kiállítás programjairól részletesen itt tájékozódhat. 

  • Helyszín: HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ (H-1101 Budapest, Albertirsai út 10.)
  • Bejárat: I. és III. kapu
  • Nyitva tartás: február 23-26., tíztől hatig, vasárnap öt óráig. 

 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek