Megtalálták a roncsot: katasztrófa a Himalája csúcsai között

iho/repülés   ·   2022.05.30. 09:00
xw2K7-untitled-1

Majd egy teljes napon át nem sikerült lokalizálni a helyszínt, utána is csak helikopterrel lehetett megközelíteni a Twin Otter roncsait.

Annak ellenére, hogy az elmúlt órákban megtalálták a roncsot, csak feltételezései vannak a veszélyes környéket jól ismerőknek arról, hogyan tűnhetett el és szenvedett balesetet a Tara Air kéthajtóműves légcsavaros-gázturbinás kis utasszállítója a Himalája egyik legmagasabb csúcsa, a 8167 méter magas Mount Dhaulagiri zónájában, útban Jomsom repülőtere felé, a Lete hágó közelében. De persze van nagyon valószínű feltételezés.

2016-ban portálunk a Tara Air egy ugyanilyen típusú gépének katasztrófájáról számolt be, amely ugyancsak a Pokhara–Jomsom járatot repülte, akkor az áldozatok száma huszonhárom volt.

Amit már tudunk: a 9N-AET lajstromjelű gépen tizenkilenc utas és háromfőnyi személyzet tartózkodott a fedélzeten. Az utolsó kapcsolat akkor volt a Twin Otterrel, amikor átrepült egy a hágónál fekvő település felett, ahonnan észak felé kellett tartania ahhoz, hogy alig néhány perc múlva elérje a repteret.

A későbbiekben a nepáli légügyi hatóság azt jelentette, hogy vették a gép vészjeladójának jeleit a Khaibang, más adatok szerint Kobang nevű kis település közelében, de a rossz időjárás, ami nyilván összefügghetett magával a gép eltűnésével is, majd egy teljes napon át megakadályozta a hadsereg és a rendőrség embereit, a mentőalakulatokat, hogy eljussanak a feltételezett helyszínre, és lehetetlenné tette a kutatást a levegőből is, mert a környéket vastag felhőréteg borította el.

(fotó: Twitter)

Végül hétfő reggel jelentették, hogy megtalálták a roncsot, egy meredek sziklafalon, közel ötezer méter magasságban. A láthatóan nagy erővel történt becsapódás következtében a gép apró darabokra tört, a jelentések szerint a holttestek is szétszóródtak a terepen, túlélőkről semmi hír. Elsőre csak a mentőalakulatok három tagját tudták eljuttatni helikopterről a helyszínre.

Maga a terep látszik alátámasztani azt, hogy sajnos egy errefelé „klasszikus” baleseti kategóriába tartozik a katasztrófa, ez pedig a vezetett géppel történt hegynek repülés (CFIT, Controlled Flight Into Terrain)

A Himalája egyike a legveszélyesebb repülési zónáknak, ahol az egyre jelentősebb turistaforgalom egyik fő eszköze, de a helybéliek mozgásának is a nehéz földi közlekedés mellett és helyett a repülés. Fontos jellemzője a világ legmagasabb hegyvidéke időjárásának, hogy nagyon rövid idő alatt képes gyökeresen megváltozni és alkalmatlanná válni a repülésre, miközben a veszélyes csúcsok, gerincek gyakorlatilag eltűnnek a felhőkben, de közben a gépeknek látás után a völgyekben kell megközelíteniük a célreptereket, olykor ráadásul változó irányú nagyon erős széllel.

Szemtanúk szerint a Twin Otter két kört repült Khaibang felett, ami utalhat arra, is, hogy a pilóták próbáltak biztonságos átrepülési lehetőséget keresni, esetleg az időközben romlott időjárás, a felhők, a csökkenő látástávolság miatt. Egyes feltételezések szerint a Twin Otter pilótái a kelleténél hamarabb fordultak rá a Jomsom felé vezető völgyre, és a gép a környező magaslatok egyikének ütközött.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.