Megújult a Balatonfenyvesi Kisvasút karbantartó műhelye

iho   ·   2014.02.21. 14:17
kisvasut2cim

A több mint hatvanéves, erősen elhasználódott és balesetveszélyes betont feltörték, újrabetonozták, és olajálló, impregnált burkolattal látták el. Így a környezetet terhelő hulladék, folyadék hatékonyabban eltávolítható a helyiségből. A műhely festése és a világítás cseréje is megtörtént, így megfelelő és korszerű munkakörülmények között tudnak dolgozni a szakemberek. A vasútvonalon szolgálatot teljesítő hat kocsi és a négy mozdony karbantartása, javítása ennek köszönhetően már méltó környezetben zajlik.

(Fotó: Joó Ferenc)

A tervek között szerepel az épület külső felújítása, továbbá a kerítéssel védett járműtároló területének bővítése, a rongálások megelőzése érdekében. Az egyedi vadászkocsi a tervezett korszerűsítéssel rendezvények, születésnapok, vállalati eseményekhez lehet egy különleges helyszín.

A kisvasutat szeretik a nyaralók, és nemcsak ők. A szezonon kívül is sokan felülnek rá. Tavaly például több mint harmincötezren kirándultak vele.

(Fotó: Joó Ferenc)

Újdonság, hogy most kerékpárt is lehet szállítani vele a Balatonfenyves és Somogyszentpál között közlekedő vonatokban, hiszen tíz kerékpár elhelyezésére van lehetőség, és harmincegy ülőhelyes kerékpárszállító-kocsi is rendelkezésre áll. A vonatok Imremajor, Pálmajor, és Somogyszentpál felső megállóhelyek érintésével közlekednek tizennégy kilométer hosszan a helyben lakók és a kirándulók, pihenni vágyókat szolgálva. A vonal jegyáraira a huszonöt százalékkal csökkentett, regionális tarifa érvényes.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek