Megújult a NABI LFW

Ács Attila   ·   2011.10.24. 09:00
NABI_LFW_3_fooldal

A magyar gyökerekkel rendelkező amerikai cég 1999-ben mutatta be az első alacsonypadlós autóbuszát, amely változatlan típusnévvel a mai napig gyártásban van. Az Ikarus 416 vonásait 2008-ban vetkőzte le véglegesen a jármű, amikor is teljesen új homlokfalat, valamint – opcióban – ragasztott oldalüvegezést kapott. Most érkezett el ismételten a modellfrissítés ideje, és azt lehet mondani, hogy a formavilág egyre kecsesebbé, egyre európaibbá vált.

A harmadik generációs NABI 40 LFW. Az új Compobusok is ilyen homlokfalat kapnának, ha lenne rájuk megrendelés (kép: NABI)

Szembeötlő újdonság a teljesen áttervezett homlokfal, amely nemcsak szebb, hanem modernebb is, mint az előző: új, integrált energiaelnyelő lökhárítókat és korszerűbb fényszórókat építettek be. Sokkal dizájnosabb, áramvonalasabb lett a tető is, aminek az USA-ban igen nagy szerepe van, hiszen ott rendkívül kedveltek a különféle alternatív hajtású (CNG, hibrid) járművek. Viszont büszke rá a NABI, hogy a vázszerkezet maradt a régi, jól bevált, sokat bizonyított konstrukció, amely hagyományos szénacélból vagy opcióban rozsdamentes acélból is készülhet. Az oldalburkolat minden esetben alumínium, amelyet ragasztással rögzítenek, a homlok- és a hátfal, a tető, valamint néhány további karosszériaelem műanyagból készül.

A típuscsalád továbbra is háromféle hosszban (10,16 méter, 11,22 méter és 12,64 méter) kapható, a buszok szélessége minden esetben 2,59 méter. Az amerikai tömegközlekedésre jellemző, hogy csak az ülőhelyek számát adja meg a gyártó, ez rendre 25, 30, illetve 40 férőhelyet jelent. A megengedett össztömeg mindhárom változat esetén 19,7 tonna lehet.

A buszok Cummins ISL 280 típusú dízelmotorral, Allison B400R automata váltóval és Merritor tengelyekkel kaphatók, de hazai szemmel talán érdekes lehet, hogy alapfelszereltségnek számít például a klímaberendezés is. Opcióban erősebb (és gázüzemű) motorok, ZF automata váltó, tárcsafékes futóművek, modernebb elektromos rendszer, rozsdamentes vázszerkezet és osztatlan szélvédő kérhető.

Hazai szempontból nem túl jó hír, hogy a buszok immár teljes egészében az USA-ban készülnek, információink szerint nem csak a kaposvári, hanem a mátyásföldi gyár is veszélyben van.

A második generáció (fotó: Jan Boic, cptdb.ca)

Az Ikarus 400-as szériára emlékeztető első generáció (fotó: Wikipedia)

Kapcsolódó hírek