Menetrendre kész a Szigliget

iho/hajózás   ·   2012.09.24. 09:45
szigliget_kicsi

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) munkatársai vásárlás előtt 2011 januárjában látták először a Bodan hajógyártól vásárolt személyszállító törzsét. A végleges szerződést 2011. október 6-án írták alá a felek, majd elkezdődött a hajótest Magyarországra szállításának szervezése. Ennek egyik lépéseként egy ötfős lakatos-, hegesztőcsapat érkezett a Bodan gyárába a Baharttól.

Feladatuk a felépítmény levágása és az útra való felkészítése volt. A hajó vízi úton érkezett Roth bei Nürnberg kikötőjéből Dunaújvárosba, majd innen speciális tréler segítségével két nap alatt vitték Siófokra a 40,4 méteres, 90 tonnás monstrumot. A felépítmény pontosan tíz hónapja, 2011. december 21-én ért a Balaton fővárosába.

(fotó: Balatoni Hajózási Zrt.)

A következő lépésben a Bahart szakemberei elkezdték a hajó építését, személyzeti lakótér is helyet kapott benne, ami azért különleges, mert az előzetes tervekben ez még nem szerepelt. Augusztusban már arról számolhattunk be, hogy időközben a keresztelő is megtörtént, Szigliget lett a hajó végleges neve. Ekkor már a teljes szerkezet, a felépítmény és a kormányállás is készen állt az üvegezéssel együtt. Az azóta eltelt egy hónapban pedig a gépészeti munkákkal, a ponyvatető beépítésével és a belső tér kialakításával teljesen befejeződött a hajó építése.

Időközben, ahogy arról ma lapunknak Lain Ferenc, a Bahart műszaki igazgatója beszámolt, szeptember 18-án a Szigliget sikeresen teljesítette a hatósági vizsgához szükséges próbautat. Néhány apróság szúrt csak szemet a vizsgabiztosoknak, módosítani kellett a lépcsőkorlátot és különböző feliratokat.

A háromszáz fős Szigliget különlegessége, legalábbis a többi balatoni hajóhoz képest, hogy két hétlevelű hajócsavar hajtja előre a habokban. Minél több levelű a propeller, annál egyenletesebben oszlik el az egyes leveleken a hajó teljesítménye, annál hatékonyabban tudja leadni azt kisebb zaj mellett, és elkerülhető a kavitáció. Hátránya viszont, hogy sérülékenyebb, hisz míg egy háromlevelű hajócsavar könnyedén elbánik kisebb fatörzsekkel is, egy hétlevelű propellert ezek az uszadékok megrongálhatnak. Ennek elkerülésére természetesen alkalmaznak védelmet a hajócsavar környékén.

A szubjektív tapasztalatok szerint nagyon könnyen siklik a Szigliget, és gyors is: a jelenlegi, különösen alacsony vízállás mellett is 19,8 kilométer per órás átlagsebességet mértek a műszerek – tudtuk meg Lain Ferenctől. Átlagos vízmélységnél a Szigliget húsz fölött is szelheti majd a Balatont. A tempó, persze, nem mehet a stabilitás rovására, de a hajónak ezzel sem volt gondja, hisz a próba során a fő- és az orrsugárhajtómű segítségével, teljesen kitekert kormánnyal centripetálisan döntötték meg, és így is csak 10 fokot dőlt.

Jelenleg az üzemi próbák zajlanak, a jövő hét közepére pedig az ideiglenes hajóokmányok birtokában hajózhat majd a négyfős legénység – mondta Lain Ferenc. Az utazóközönség menetrend szerint leghamarabb 2013 tavaszán veheti majd birtokba a Bahart vadonatúj hajóját, a Szigligetet.

Kapcsolódó hírek

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.