Megjött a balatoni monstrum

Vörös Attila   ·   2011.12.21. 12:00
400

December 19-én megérkezett Magyarországra a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) Németországból vásárolt félkész hajója. A Bodan hajógyárban készült 40,4 méteres hajótest több kisebb-nagyobb darabban, a Fluvius Hajózási és Szállítmányozási Kft. Herso-1 nevű hajójával utazott Roth bei Nürnberg kikötőjétől Dunaújvárosig. A hajószállítmány a dunai útját december 15-én kezdte meg, négy nappal később pedig már a pentelei kikötőben állt, hogy 20-án két közúti daru segítségével trélerre emeljék.

Az erősen túlméretes szállítmány csak éjszaka hagyhatta el a kikötőt, Dunaújvárostól az M6-os, majd a főváros közbeiktatása után az M7-es autópályán haladva érhette el Siófokot. Kérdésünkre a Bahart szakemberei elmondták, a gönyűi és paksi kikötő a Siófoktól való nagyobb távolság miatt nem jöhettek szóba, a Csepeli Szabadkikötőből pedig a túlméretes tréler nem tudott volna épségben kijutni az M0-s körgyűrűre.

Levegőben a Bahart hajója<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(fotók: Vörös Attila)

A 40,4 méteres hajótestet párosemeléses technikával, egy 350 és egy 400 tonna teherbírású közúti mobildaru segítségével helyezték a két önálló futóművel rendelkező forgózsámolyos trélerre. A Bahartnak már korábban is dolgozó Navigátor Centrum Kft. túlméretes szállítmányát rendőrök is kísérték a Dunaújvárostól Siófokig tartó útja során.

Kapcsolódó hírek