Siemens Vectron Skandináviában

Bartus Robi   ·   2014.01.19. 11:05
Cikk_021

Már Skandináviában is jelen van a Siemens legújabb mozdonya, a Vectron. A gépet a Skandinaviska Jernbanor vasúttársaság bérli és üzemelteti a RailPoolon keresztül. Ez a társaság jelenleg Skandinávia legkisebb vasúttársasága, indulásukkor arra szakosodtak, hogy egy olyan szolgáltatást nyújtsanak a vasúti utazást kedvelőknek, ami még eddig nem volt jelen a skandináv piacon.

Próbafutáson Göteborg határában </br> A képre kattintva galéria nyílik a szerző felvételeiből</br>Fotók: Bartus Robi

A Kék Vonat lényegében egy különjáratnak indult klasszikus vonat elsősorban turisztikai céllal, másrészt pedig azzal a céllal, hogy hasonlót nyújtsanak az utazni vágyóknak, mint amit ma megannyi luxusvonat nyújt szerte a világon. A társaság eleinte TRAXX mozdonyokkal bonyolította forgalmát. A mozdonyt elsősorban a nagyobb sebessége miatt szerezték be.

A társaság 2011 decemberében alakult, és eleinte csak charter járatokat közlekedtetett, ma viszont már menetrend szerint közlekedteti járatait Göteborg–Stockholm–Uppsala útvonalon. Jelenleg a vonat csütörtöktől vasárnapig közlekedik, de februártól a tervek szerint már hétfőn is fog közlekedni Stockholm felé. A vonat reggelente különböző időpontokban indul a főváros felé, és minden nap vissza is tér kiindulási állomására.

Indulásra várva Göteborg központi pályaudvarán

A vonat összetételét tekintve régi, 60-as évekből származó régi vasúti kocsikból áll. Megtalálható rajta az első és másodosztály is. Van továbbá egy bár kocsi, ahol zongorával és finom italokkal kényeztetik az utasokat, valamint egy étteremkocsi is található, ahol finom ételeket lehet fogyasztani. A gyerekek nagy örömére pedig még játszóház is található a vonat egyik részén. Bizonyos napokon pedig akár az egész vonatot is le lehet foglalni céges rendezvényekre. A társaság további megállapodást kötött egy fővárosi szállodával is, ahol akár meg is lehet szállni, és egy későbbi járattal visszatérni a kiindulási állomásra, Göteborgba.

A társaság neve és logója a mozdony oldalán

A vonat az útvonala során Alingsås–Skövde–Hallsberg állomásokon is megáll, az eredetileg pedig csak Stockholmig közlekedő vonatot ma már Uppsala állomásáig közlekedtetik, ami mintegy hetven kilométerre fekszik északra a svéd fővárostól.

További információk a társaság honlapján, amely a svéd mellett angolul is olvasható.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek