Mikor lesznek elektromos buszok Debrecenben?

Ács Attila   ·   2021.06.17. 09:00
00_elektromos_busz

És mire kell egy helyközi busz a DKV-nak? Megkérdeztük tőlük.

Tavaly nyáron egy elektromos Citaro vendégeskedett Debrecenben, illetve ünnepélyes keretek között bejelentették, hogy az ITM megállapodást írt alá a várossal tizenkét elektromos busz megvásárlására, az elmúlt közel egy évben azonban mégsem lehetett hallani semmilyen fejleményt ezzel az üggyel kapcsolatosan. Rákérdeztünk hát a DKV-nál, jelenleg hol tart a dolog, a cég kinyomtatott, majd visszascannelt válaszlevelében az alábbiakat írta:

„A Zöld Busz projekt keretében tizenkét elektromos autóbuszt vásárol a DKV Zrt. A közbeszerzési kiírás elkészült, két héten belül megjelenik az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren. A közbeszerzési eljárás és az autóbuszok gyártási idejét figyelembe véve, az új elektromos autóbuszok várhatóan 2022 tavaszán állnak forgalomba.”

A nyertes típust illetően valószínűleg senkit nem ér majd nagy meglepetés, tekintetbe véve, hogy szintén a jövő évtől kezdődően a városban közlekedő összes dízel buszt is Mercedesre vagy Mercedes alvázas buszra cserélik.

Rákérdeztünk a RO-HU 390 pályázatra is, amely tavaly Nagyváraddal közösen lett kiírva: az erdélyi város ennek keretében hat Mercedes Conectót és egy hibrid Citarót szerzett be alacsony önrésszel, gyorsan és igen jó áron, a DKV-nak viszont valamiért négyféle járműre tartott igényt:

  • egy városi kialakítású Mercedes Sprinter,
  • egy távolsági kialakítású Mercedes Sprinter,
  • egy elővárosi Mercedes/Reform,
  • egy Mercedes Intouro.

A sajtóközleményekben debreceni gyártásúként emlegették, ám természetesen – a Conectókhoz hasonlóan – az Intouro is Törökországban készült, itthon csak a kijelzők, a jegykezelők és a kamerák lettek beépítve, illetve az SRF-962 plakettet is az ITE tette rá (fotó: JSZP)

A nyertes ajánlattevő „természetesen” a DKV régi partnerének, az ITK Holdingnak az egyik tagja, az ITE lett, az első három busz végül január végén állt forgalomba, az Intourónál viszont valamiért májusra módosult az átadási határidő. Kíváncsiak voltunk, hogy ezt a helyközi közlekedésre szánt buszt mire kívánja használni az alapvetően villamosokat és trolibuszokat üzemeltető cég:

„A RO-HU 390 számú pályázat keretében összesen négy autóbuszt vásárolt a DKV Zrt. Három autóbusznak 2020. december, a Mercedes Intouro autóbusznak pedig 2021. május 25-e volt a teljesítési határideje. Az autóbuszt ezen a napon át is vette a DKV Zrt.

Ez a jármű nem városi kivitelű, de tartalmazza azokat a műszaki berendezéseket, amelyek alkalmassá teszik elővárosi menetrend szerinti közlekedésre is. GPS alapú járműkövető rendszer, utastájékoztató rendszer és jegykezelő automata is van a járművön.

A DKV Zrt. különjáratokat is közlekedtet. A Mercedes Intouro autóbuszt a jövőben elsősorban erre a célra fogja használni a társaság.”

Nyitóképünkön egy elektromos Citaro Debrecenben 2020 nyarán. Bár a kiírás hivatalosan még nem jelent meg, nem lepődnénk meg, ha végül ilyen buszokat szerezne be a DKV, még színre is (fotó: Garamvölgyi Gergő)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek