Mint szürke szamár a ködben

iho/vasút   ·   2011.10.11. 10:57

Úgy tűnik, az állami vasúttársaság (BDZS) maga sem tudja, hány vasúti kocsija van, írja az MTI a belgrádi Vecernje Novosti lapra hivatkozva. Ivajlo Moszkovszki bolgár közlekedési miniszter nemrég arról panaszkodott, hogy az utóbbi években közel ezer vasúti kocsinak veszett nyoma. Szimeon Gyanakob pénzügyminiszter a múlt héten kijelentette, hogy a keresett kocsikat megtalálták, azok jelenleg Szerbiában vannak. Azóta sem derült ki, mire alapozta ezt az állítást.

A BDZ igazgatója, Jordan Nedev szerint „csak 608 kocsi gurult ismeretlen helyre”, a vasutasok szakszervezeti elnöke ugyanakkor 1200 eltűnt kocsiról beszél. A belgrádi lap szerint nem csak arról nem tudnak Bulgáriában, hogy hány kocsi tűnt el. Azt sem tudják, pontosan mikor is veszett nyomuk a járműveknek.

A Szerb Vasutak (ZS) cáfolta azokat a bolgár állításokat, miszerint a keresett kocsik az ő hálózatukon futnak. Közlésük szerint Szerbiának csupán 70 személy, és 2000 tehervagonja van, így már hatszáz új jármű megjelenése is feltűnést keltene, nem is beszélve 1200-ról. Belgrádban azért sem értik a dolgot, mert a két ország vasúti szakemberei havonta tartanak szakmai megbeszéléseket, és az eltűnt kocsik idáig egyszer sem kerültek szóba, sőt, Bulgáriából semmiféle hivatalos megkeresés nem érkezett az ügyben.

Nagy valószínűséggel máshol kell keresni az igazságot. A szerb lap szerint valószínűleg arról van szó, hogy az évek óta nem használt, félreállított járműveket egy erre szakosodott banda egyszerűen feldarabolta, és a vasanyagot kilóra értékesítette.

Kapcsolódó hírek