Miskolcon a bringa is felfér az új villamosra

iho   ·   2014.08.20. 17:00
miskolcibringa0

Lassan félidejénél tart a tesztüzem, hiszen augusztus 1-jétől lehet a bringával utazni az új Škoda villamosokon csúcsidőn kívül. A csúcsidő a borsodi megyeszékelyen is munkanapon reggel hat és fél kilenc, illetve délután fél kettő és öt között van, ekkor nem lehet kerékpárt szállítani, máskor viszont igen.

A biciklis egyszerűen felszáll a villamosra és a kerékpárjának is lyukaszt egy jegyet. A kerékpár szállítására több kijelölt hely található, ezt a belső térben piktogramok jelzik. Egy Škoda villamoson egyszerre négy kerékpár szállítható, ennyit lehet ugyanis biztonsági övvel rögzíteni. A kerékpárt az utazás egész időtartama alatt rögzíteni kell a járművön az erre a célra kijelölt biztonsági övvel, hogy utas és kerékpáros is biztonságosan utazzon.

Ha nincs csúcsidő, felszállhat a kerékpár is Miskolcon

Személyenként egy kerékpár szállítható, de olyan kerékpár nem, amely speciális kialakítású (cargo, tandem, motoros) és így kialakítása miatt nem rögzíthető az utastérben. A kerékpárokat egyébként ugyanott szállíthatják az utasok, ahol a babakocsikat és ahova a kerekesszékesek is fölszállhatnak. Ők egyébként elsőbbséget élveznek a kerékpárosokkal szemben.

A tesztidőszak végén, annak tapasztalatait összegezve dönt majd a közlekedési vállalat a kerékpárszállítás végleges szabályairól.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút Városi vasút

InnoTrans 2024, második nap

iho/vasút   ·   2024.09.26. 13:00

Tizennegyedik alkalommal is megnyitotta kapuit a Berlin Messén a világ legnagyobb vasúti szakkiállítása és -vására. Škoda-újdonságok, kínai közúti villamos, Stadler-innovációk – és még néhány esemény szeptember 25-éről.