MO-Ilona Kassára költözik!

Béres Márton   ·   2014.11.15. 21:15

Az értesülést Samu Ádám, a Légiközlekedési Kulturális Központ szóvivője erősítette meg portálunk megkeresésére. A repülőgépet jelenleg szakemberek szerelik szét és készítik fel a magyar repüléstörténetben egyedülálló útjára.

Mint arról korábban beszámoltunk, MO-Ilona, a sokáig egy épület fogságában rekedt, diszkóként és étteremként funkcionált ex Malév IL-18-as, egy kölcsönös, a Légiközlekedési Kulturális Központ és a Szlovák Technikai Múzeum között létrejött megállapodás szerint Kassára kerül, ahol felújítják, visszakapja eredeti Malév színeit, és a fedélzetén egy magyar repüléstörténeti kiállítást rendeznek be. Cserébe a szlovák fél segítséget és ma már nehezen hozzáférhető alkatrészeket ad át a Malév első Tu-154-es repülőgépének, a HA-LCA-nak a helyreállításában, amelyet a budapesti Aeroparkban állítanak majd ki, ugyanakkor az IL-18-as a Légiközlekedési Kulturális Központ tulajdonában marad. A szállítás költségeit is a szlovák fél állja. Örömmel jelenthetjük, hogy Ilona sorsa rendeződni látszik.

A munka a legnehezebb fázisába érkezett, mégpedig a költöztetéshez. Korábban már a szlovák honvédelem elszállította a repülő függőleges vezérsíkját, illetve a szárnyvégeit. Most azonban egy komoly megpróbáltatás vár a Légiközlekedési Kulturális Központ munkatársaira: el kell szállítani a törzset. Az Iljusint ezen a hétvégén készítik fel szlovák repülőgép-szerelők az LKK szakembereinek koordinálásával a nem mindennapi útjára, leválasztják szárnyait, futóműveit a törzsről, majd vasárnap feldaruzzák a speciális, túlméretes trélerre. A tervek szerint a repülőgépet szállító konvoj november 17-én, hétfőn este indul el nemzetközi útjára, rendőri felvezetés mellett. Az első pár száz méteren közreműködik a szervezet két korhűen felújított, felvezető autója. A különleges trélert egy magyar nehézszállítmányozási cég biztosítja az LKK-nak. A járműszerelvény a tervek szerint az 1-es úton haladva éri el Magyarország határát, ahol Rajkánál kilépnek az országból, és Pozsony felé veszik az irányt. A repülőgépnek a törzsön kívüli alkatrészeit a szlovák hadsereg fogja elvinni, még a jövő héten. Ezzel az akcióval sikerült megmenteni a negyedik magyar Iljusin 18-ast, és északi szomszédunknál méltó képen fogja hirdetni a magyar repüléstörténet fontosabb pillanatait! Felújítása várhatóan tavasszal kezdődik a kassai Szlovák Technikai Múzeum területén. A hétfői sajtótájékoztatóról, valamint az indulás pillanatairól az iho.hu is tudósítani fogja az olvasóit!

A történelem megismétli önmagát?

HA-MOI 1990-ben került Abda mellé, az 1-es és 85-ös út kereszteződésébe, az akkori Elvis Parkba. Utolsó repülése Ferihegyről Pápára történt, itt leválasztották függőleges-vezérsíkját illetve szárnyait, futóműveit, és így szállították Abdára, ahol újra összerakták, valamint berendezték.


Az akkori transzfer közel sem volt problémamentes, teljes útzár lépett érvénybe Pápa valamint Győr között, de az akkori szállítók egy karcolás nélkül eljuttatták a különleges rakományukat a kisalföldi megyeszékhely mellé. Az itt élők számára a repülőgép mindig is legendának számított.


Kávézóként, bárként és éjszakai klubként is üzemelt. Kezdetben Ilona körül nem volt épület, az csak a későbbiekben épült hozzá a Malév egyetlen D szériás Il-18-asához. Az M1-es autópálya megépültével a létesítmény csődbe ment, mivel már mindenki az autópályát választotta utazásához az 1-es főút helyett. 2007-ben egy vállalkozó kísérletet tett újraindítani a szórakozóhelyet, azonban a próbálkozás elődje sorsára jutott. 2011-ben biztossá vált, hogy a területet átalakítják, és a tulajdonos nem tart igényt a repülőre. Az, hogy a gép viszonylag épségben megmenekült az épület szorításából, Kovács Ferenc érdeme. A hosszas próbálkozásoknak köszönhetően sikerült kiemelni viszonylag ép állapotban az épületből, ez után a gép egy őrzött területen várta sorsa jobbra fordulását. Egészen eddig a hétvégéig! Végigéltem Ilona virágzását, hanyatlását, és bízom abban, az „öregasszony” északi szomszédunknál tovább hirdeti a magyar légiközlekedés nagy pillanatait, hőskorát, amelyhez elengedhetetlen volt az LKK munkája is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.