Mohács: közforgalmú kikötő, logisztikai központ

iho/hajózás   ·   2012.09.20. 16:13

Néhány hónapon belül közösen felügyelhetik a magyar és a horvát határőrizeti szervek a dunai határátkelést Mohácsnál. A két állam korábban több százmillió forintot nyert el egy uniós pályázaton a határellenőrzés fejlesztésére, ennek betudhatóan valósíthatják meg az együttműködést. A program részeként a mohácsi határkikötőben egy horvát-magyar kapcsolattartási szolgálati helyet alakítanak ki, s a közös vízi járőrszolgálatot is előkészítik, utóbbihoz a szükséges járműveket is megvásárolhatják. Mindettől természetesen az ellenőrzés hatékonyságának fokozását várják.

Ugyancsak a mohácsi kikötőfejlesztésekhez kapcsolódó hír, hogy az önkormányzat elkezdte a  logisztikai központ és a közforgalmú kikötő kialakításának előkészítését azt követően, hogy a város mintegy százmillió forintot nyert el a kivitelezést megelőző tanulmányok, vizsgálatok elvégezésére. A  megvalósíthatósági tanulmány elfogadására várhatóan még idén sor kerülhet. Ennek birtokában lehetőség nyílhat további források elnyerésére, amelyek segítségével elkészíttethetik a részletes terveket, és megvásárolhatja a város a szükséges területeket.

Kapcsolódó hírek