Nagyot ment a Ryanair

iho/repülés   ·   2023.01.05. 18:00
ryanair

Az ünnepi időszakban megnövekedett utazási kedv arra sarkallta a Ryanairt, hogy optimistább üzleti kilátásokat közöljön; a cégcsoport a korábban vártnál nagyobb éves nyereségre számít.

Három év után először fordult elő, hogy az ünnepi szezon forgalmát nem befolyásolták olyan külső tényezők, mint a Covid-19 vagy az ukrajnai háború. Ennek megfelelően a korábban erős megcsappant utazási kereslethez képest az elmúlt hetek a vártnál erősebb karácsonyi, újévi csúcsforgalmat és magasabb viteldíjakat – és ezzel összefüggésben: jelentősebb bevételeket –  eredményeztek.

A Ryanairnél úgy becsülik, hogy a március 31-én véget érő 2022-as pénzügyi évben a cégcsoport adózott nyeresége (profit after tax, PAT) 1,325 és 1,425 milliárd euró között lesz. Korábban az éves eredményt 1–1,2 milliárd euró közé lőtték be. A nagyobb várható éves nyereséget változatlan utasszám (168 millió fő/év) mellett érik majd el. Kétezerhuszonkettő decemberében a Ryanairből, a lengyel Buzzból, a Lauda Europe-ból és a Malta Airből álló csoport 11,5 millió utast szállított, huszonegy százalékkal többet, mint 2021 decemberében. A járatok átlagos kihasználtsága kilencvenkét százalék volt, ez tizenegy százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Összességében az elmúlt tizenkét hónapban 160,4 millió utas repült a diszkontcsoport járataival. Az eredményes működés a tőzsdén is éreztette a hatását: a Ryanair NASDAQ részvényeinek értéke tíz százalékot emelkedett, miután a légitársaság javított várható nyereségén, míg a dublini tőzsdén jegyzett részvényei 3,6 százalékos pluszban nyitottak január 5-én.

Korábban, tavaly december elején a cégcsoport 2028 júliusáig meghosszabbította vezérigazgatója, Michael O'Leary szerződését. Az ír menedzser felügyeli a fejlesztéseket, és igyekszik elérni azt a célt, hogy a cégcsoport 2026-ig 225 millió utast szállítson.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek