Nagysebességgel száguld a friss hal Japánban

iho/vasút   ·   2020.08.28. 12:10
japan_sinkanszen

A JR East szolgáltatásának köszönhetően a reggel kifogott halakat néhány órával később már fogyaszthatják is Tokióban.

A vasúttársaság a napokban három napon keresztül veti be tesztjelleggel egyik nagysebességű személyszállító járatát a halszállítmányok expressz eljuttatásához. A kora reggel Isinomaki partjainál kifogott halakat Szendainál rakják vonatra, az onnan 10 óra 41 perckor induló, Jamabiko 136-os járat pedig bő két óra múlva, 12 óra 48-kor érkezik meg a japán fővárosba,

így a kifogás után mindössze néhány órával már dolgozhatják is fel a halakat a belvárosi megrendelők, köztük a tokiói pályaudvar bevásárlóközpontjában üzemelő éttermek.

Jelen fuvarehetőség azonban nem az első eset Japánban, hogy nagysebességű vonaton szállítanak élelmiszert: január 17-e óta minden pénteken friss hal, gyümölcs és zöldség is utazik Niigatából Tokióba a Dzsóecu-sinkanszennel. A vonat 10 óra 17-kor indul, a szállítmány pedig délután fél három körül érkezik meg a Sindzsuku állomáson található Hoodison áruházba.

Az előző tesztszállítmányok során az egyes számút kocsit lezárta az utasok elől a JR East, a halakat tartalmazó dobozok pedig az üléseket utaztak, most azonban nem vesznek el ülőhelyet az utasoktól az élelmiszerek – számol be a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek