Londoni sztrájk: ne zárják be a metrójegyárudákat!

iho   ·   2014.01.12. 14:00
londonmetro00

A londoni tömegközlekedés vezetősége csaknem 750 dolgozót akar elbocsátani, be akarják zárni az összes metrójegyet árusító bódét, helyette a metróállomások személyzete fog jegyeket adni az utasoknak. A metró vezetése azt mondja, ez a dolgozók mindössze 3 százalékát érinti. A tervek szerint a lépéssel mintegy 50 millió fontot takarítanának meg évente.

A közlekedési hatóság mintegy 78 millió fonttal csökkentette a tömegközlekedés költségvetését idén. Korábban azt ígérték, hogy minden szolgáltatást fenn tudnak tartani, és nem lesz szükség elbocsátásokra. A tervek arról is szóltak, hogy öt vonalon éjjel-nappal járnak majd a metrók.

A sztrájkok kétnaposak lesznek, egyik február 4–5-én, a másik február 11–12-én. A szakszervezet tagságának nagy többsége egyetértett a sztrájkkal.

A leépítés a biztonság szempontjából kritikus fontosságú állásokat szüntet meg, és „a bűnözők paradicsomává” teszi a londoni metrót – állítja a szakszervezet. A négyszáz kilométeres, tizenkét fővonalból és számtalan elágazó mellékvonalból álló londoni földalattit naponta átlagosan négymillió – évente csaknem másfél milliárd – utas használja, így a tervezett, kétszer kétnapos sztrájk bizonyosan rendkívüli felfordulást okoz a londoni tömegközlekedésben.

A metrósok azt mondják, hogy a dolgozóknak ismét pályázniuk kell majd a saját munkájukra, ami sokkolta a lojális és tapasztalt alkalmazottakat.

„Ez az intézkedés leginkább az idősebbeket, a hátrányos helyzetűeket és a nőket fogja érinteni” – mondta a szakszervezet vezetője.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek