Nem kár a gőzért!

Kemsei Zoltán   ·   2015.02.06. 18:45
00kicsi

A tűz nélküli gőzmozdonyokat fokozottan tűz- és robbanásveszélyes üzemek iparvágányaira tervezték. Dolgoztak például fatelítőben (mint a Parkban kiállított 91,001-es), szeszgyárban, fegyver- és lőporüzemben, olajfinomítókban. Mivel a mozdonyban a hagyományos módszerekkel nem gyújthattak a kazán alá, általában a gyár saját, stabil kazánjából töltötték fel gőzzel a gépet, ami addig futott (igen óvatos munkát kívánt a vezértől), amíg a gőz ki nem hűlt annyira, hogy már ne tudja hajtani a mozdonyt.

Józsi Istvántelken pusztul...<br>(fotó: Kemsei Zoltán)

Eme ritka megoldású mozdonyok közül kettő még megvan, egyik szoborként kiállítva, a másik a sorsára vár. A Józsi nevűt 1912-ben a Jung gyár készítette, kezdetben az Első Magyar Részvényserfőzdében dolgozott (itt az árpamaláta kigyulladásától félhettek), majd az Óbudai Szeszgyárban fejezte be pályafutását. Jelenleg Istvántelken áll a többi „megőrzött” roncs között.

...Ödönke a Chinoin udvarán csillog-villog<br>(forrás: a Top-Card kiadó képeslapja, fotó: Kovách László)

Kiállították viszont a Chinoin hajdani mozdonyát, Ödönkét. Érdekessége ennek a gőzösnek, hogy 1896-ban, mint XII. osztályú (későbbi sorozatán 377-es) mozdonynak gyártotta a Mávag, és csak 1964-ben építették át tűz nélküli üzemmódúra, miután már két évet leszolgált a Chinoinnál. Megtekinteni sajnos nem lehet szabadon, zárt területen áll.

Az adatok forrása a megőrzött mozdonyok honlapja.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek