Nem kell a Malév a kínaiaknak?

iho/repülés   ·   2011.11.18. 14:10
nyito

Fellegi Tamás látogatása során vagy nem tárgyalt a kínai partnerekkel a Malév megvételéről, vagy ha tárgyalt, nem jutottak a felek eredményre. Ezt a Népszabadság adja hírül annak kapcsán, hogy a légitársaság mai közgyűlése határozatképtelen volt, mivel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. képviselői nem mentek el a meghirdetett találkozóra. A nemzeti légitársaság így tehát egy ideig nem kap újabb állami tőkejuttatást – írja a lap.

A Népszabadság megpróbált információkat kérni a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól a kínai tárgyalásokról, de nem kapott választ.

A hallgatást a bennfentesek azzal magyarázzák, hogy ha folytak is megbeszélések a napokban a kínai befektető és a fejlesztési tárca első embere között, azok nem lehettek eredményesek. Így valószínű, hogy a kormány és a Hainan között a közeljövőben nem lesz együttműködés a Malév kapcsán – írja a lap.

Más teóriák szerint a Hainan számára akkor érné meg a Malév-üzlet, ha egyben sikerülne megvásárolnia a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret is, és amíg a történetnek ez a szála nem alakul kedvezően, addig a kínai partnerek nem lépnek a Malév dolgában sem.

Kapcsolódó hírek