Nem kutatnak már túlélők után

iho/hajózás   ·   2019.01.27. 13:45
kercs_tanker_tuz_azovi_lid

Néhány nappal a Kercsi-szorosban kitört, két tanzániai gázszállító tartályhajót érintő tűzeset után a hatóságok feladták a reményt, hogy további túlélőket találjanak. A tűz az eddigi információk szerint akkor tört ki, amikor az egyik hajóról üzemanyagot akartak átszivattyúzni a másikra.

Az indiai és török származású legénységből eddig húsz halottat azonosítottak, a legénység nagy része a tűz kitörésekor a tengerbe ugrott. Tíz ember eltűntként tartanak számon, de a további keresés reménytelen, ezért azt leállították – közölte az orosz hírügynökség.

Lángoló roncsok a Kercsi-szorosban (forrás: DPA)

Tizenkét legénységi tagot mentettek ki a vízből, az égő hajóroncsok oltását továbbra is folytatják. Az oltásnak fontos szempontja, hogy a hajótestet is hűtsék és így a további robbanásokat megelőzhessék.

A tanzániai lobogó alatt haladó hajók az oroszországi, Azovi-tengeri Temrjuk kikötőjében folyékony földgázt vettek tartályaikba, a tűz ezután tört ki. A helyzet a Kercsi-szorosban a félsziget orosz annektálása óta amúgy is feszült, nem olyan régen itt orosz határőrök három ukrán hajót is tűz alá vettek, mert azok állítólag megsértették az egyoldalúan kijelölt határvonalat. Itt a hajókatasztrófa ezért mindenkinek úgy hiányzott, mint ablakos tótnak a hanyattesés...

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.