Nem találják az eltűnt An-2-est

iho/repülés   ·   2012.06.17. 17:22
ana2cim

Nyoma veszett a a június 11-én este illegálisan felszállt repülőgépnek – jelentik az orosz hatóságok. Az urali Szerov repülőterén az Oroszok Napja előestéjén egy társaság ünnepelt, majd egyes források szerint az ivászatot egy kis horgászattal vagy szaunázással akarták folytatni, és ezért szálltak fel az ott parkoló gépek egyikével, amit feltehetően a gép pilótája vezetett, de a másodpilóta és szerelő nem volt a fedélzeten, ők a városból éjszaka visszatérve csak hűlt helyét találták az Ancsának.

A kétfedelűn legalább kilencen voltak, mert ennyien hagyták ott a kocsijukat a társaságból a repülőtéren, de a hatóságok már 12 személyről és a pilótáról beszélnek. A gép repüléséről, útirányáról semmit nem lehet tudni. Felszálláskor nem jelentkeztek be, nem kértek engedélyt, nem adtak le repülési tervet. Az eltűntek mobilja nem válaszol, a környék lakói egyelőre abban sem tudtak eligazítást adni, milyen irányban repült el a gép.

A lenta.ru térképvázlata a szverdlovszki területről, ahol eltűnt a gép

Az azóta beindult kutatásban hat repülőgép vesz részt, nem kevesebb, mint 12 ezer négyzetkilométernyi területet kell átfésülniük. A hatóságok vadászokat és extrém sportolókat kértek fel, járják be a környező hatalmas erdőségeket és keressék a gépet illetve feltehetően a roncsait. Búvárokat küldtek a környékbeli folyókra és a Kiszelevszkoje mesterséges tóra, hogy megtalálják a mezőgazdasági An-2-est, amit eredetileg frissebb hírek szerint erdőtüzek jelzésére és megfigyelésére béreltek a helyi hatóságok egy magánszemélytől.

Az Itar-Tassz szerint az eltűntek között van Szerov város közlekedési rendőrségének főnöke, egy másik rendőr, egy privát őrző-védő cég főnőke és több más üzletember.

Kapcsolódó hírek