Nem vacakolnak: tízezer kilométernyi a kínai nagy sebességű vonal

MTI/iho   ·   2013.09.27. 13:37

Az országon belül üzemelő vonalak teljes hossza jelenleg 10 ezer 463 kilométer. Idén négy új szakaszt adtak át, több mint 800 kilométerrel bővítve a hálózatot. A csütörtökön működésbe helyezett vonalon óránként átlagosan 200 kilométeres sebességgel közlekedő vonatok szolgálnak majd, így a délkeleti Nancsang és a középkeleti Fucsou közti mintegy 450 kilométeres szakasz menetideje a korábbi tizenegyről három órára csökken.

Kína 2007-ben kezdett nagy sebességű vonathálózatának kifejlesztésébe, s 2012 végére már több mint száz kínai várost kapcsolt be a rendszerbe, amely napi 1,33 millió embert szállít. A 2007–2010 közti időszak nagyarányú fejlesztése 2011-ben érezhetően lelassult, elsősorban a 40 halálos áldozattal járó 2011 júliusi vencsoui vonatszerencsétlenség, a járművek gyakori meghibásodása, biztonsági aggodalmak és a viszonylag alacsony kihasználtság miatt. A fejlesztés 2012 elejétől kapott újra erőre.

A kelet-ázsiai országban van ma a világ leghosszabb nagy sebességű vonala, ez a tavaly decemberben átadott Peking–Kuangcsou szakasz, mely csaknem 2300 kilométer.

Magasan fekvő alpesi terepen közlekedő nagy sebességű vonatokat is Kínában állítottak a világon elsőként forgalomba – az áltagosan 350 kilométeres óránkénti sebességgel suhanó szerelvények a legészakkeletibb, Hejlungcsiang tartomány fővárosát, Harbint a 921 kilométerre lévő Lianoning tartománybeli Talien városával köti össze és a járművek a legextrémebb időjárási viszonyokhoz, a mínusz 40 és plusz 40 Celsius-fok közötti hőmérsékletekhez is képesek alkalmazkodni.

Egy további rekordot is megdönthet Kína a jövőben, évek óta folyamatban van ugyanis a minden korábbinál gyorsabb vonatok kifejlesztése. Ezek – a tavalyi próbák tanúsága alapján – akár az 575 kilométeres óránkénti sebesség elérésére is képesek lehetnek majd.

A közlekedési minisztérium korábbi bejelentése szerint a hálózat hosszát 2015 végére 18 ezer kilométerre növelnék.

A Vencsou-dosszié az iho.hu-n
Tervezési hiányosság okozta a kínai balesetet
Elbocsátották a kínai vasúti szóvivőt
Újabb csontváz a kínai vasút szekrényéből
Egy jelző hibás a kínai tragédiáért

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek