Nyolcéves buszokat cserél vadiújakra a Volánbusz Budapesten

Ács Attila   ·   2022.02.05. 17:15
Volanbusz_MAN_CNG_Bp

A főváros mellett több vidéki településre is jut a 164 CNG üzemű MAN-ből.

Új, sűrítettföldgáz-üzemű buszok beszerzésére írt ki tavaly közbeszerzési eljárásokat a Volánbusz, az eredeti közlemény szerint az első példányoknak idén tavasszal már meg is kellene érkezniük, de miután még csak most született eredmény, valószínűleg a forgalomba állítás is elhúzódik valamelyest. A lényeg, hogy ismét egy komolyabb kontingenssel frissülhet a hazai közforgalmú állomány, amiből ezúttal a főváros és a vidék egyaránt profitál.

A 164 busz mindegyike új, kéttengelyes, szóló MAN Lion’s City CNG lesz, ennek a típusnak a dízel változata itthon nemrég Veszprémben debütált, az ottani flottát mi is részletesen bemutattuk. Két tendert írtak ki, ebből az egyik M3/II. kategóriájú (valószínűleg kétajtós) elővárosi buszok beszerzésére irányult, ennek keretében a tervek szerint Szolnokra és környékére 40, Zalaegerszeg és környékére pedig 39 új busz kerül.

Valószínűleg valahogy így fognak kinézni az elővárosi példányok (eredeti kép: Boris Arbogast, flickr)

Az MAN Lion’s City CNG régebbi változata amúgy itthon sem ismeretlen, jó ideje, Miskolcon, Nyíregyházán, Kaposváron és Zalaegerszegen futnak ilyen buszok. Örvendetes, hogy két újabb város és térsége is környezetkímélőbb, alternatív hajtásra tud váltani.

A másik tender részeként nyolcvanöt városi kialakítású (M3/I.) MAN érkezik, amiből tíz Szegedre, hetvenöt pedig Budapestre kerül. Tudni kell, hogy a Volánbusz tavaly negyven Mercedes eCitarót is vásárolt (információink szerint a teljes flotta márciusban áll majd forgalomba), így a cég le tudja cserélni mind a 106 régebbi MAN Lion’s City buszát, ami két okból is érdekes:

  • ezeket 2014-ben állították forgalomba, tehát idén még csak nyolcévesek, mai szemmel nézve furcsa, hogy ilyen fiatal buszokat vonnak ki a fővárosból (bár a ’80-as évekig megszokott volt)
  • a Volánbusz által üzemeltetett agglomerációs szóló flotta így száz százalékban alternatív meghajtásúvá válik (elektromos, illetve CNG), csak a csuklósok maradnak dízelek.

Budapesten tehát ott lehet majd találkozni ezekkel az új buszokkal, ahol jelenleg a MRP/MRZ rendszámú MAN-ek járnak. És hogy ezekkel mi lesz a csere után? Valószínűleg azon városokban tűnnek majd fel, ahol idősebb a járműpark, de akár helyközi viszonylatokon is találkozhatunk velük, figyelembe véve, hogy huszonöt ezek közül kétajtós kivitelű.

A buszok értékesítése – például a BKV-nak – információink szerint jelenleg nem opció.

106 ilyen MAN Lion’s City A21-est vásárolt a Volánbusz 2014-ben, idén valószínűleg elköszönnek Budapesttől és más városokban kezdenek új életet (a szerző felvétele)

Eredetiben a flickr-en így néz ki az MAN Lion’s City CNG.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek