Nyomásgyakorlás Ferihegy eladásáért

iho/repülés   ·   2021.04.24. 11:16
90752369_10158080554622829_8121783380074299392_o

A magyar kormány a tavalyi elutasítás után sem adta fel, hogy így vagy úgy, de megszerezze magának a Budapest Airportot, ezért változatlanul nyomást gyakorol a külföldi tulajdonosokra. Az ügyre rálátó források szerint erről tájékoztatta a Bizottságot a Liszt Ferenc repülőteret működtető társaság fő részvényese, a német AviAlliance, adja hírül a Bloombertg nyomán a Népszava.

A cég nem kér Brüsszeltől semmit, viszont az üzenetet úgy időzítette, hogy az pont akkor érkezzen meg, amikor von der Leyen Orbánnal tárgyal és így emlékeztetni tudja a jogállami kikötésekre, beleértve a tulajdonjogokat. A németek arról számoltak be az unió végrehajtó testületének, hogy változatlanul nyomás nehezedik rájuk és másik két partnerükre, mert a magyar fél azt akarja, hogy értékesítsék érdekeltségüket a hatalomhoz közel álló cégeknek, illetve magánszemélyeknek.

Ezt célozza, hogy az utóbbi években rendszeresek a vádak bizonyos reptéri beruházások miatt, ugyanakkor a hatóságok fúrják az előirányzott fejlesztéseket. Ezzel párhuzamosan fenyegetőzik több miniszter, valamint a kormány közeli sajtó is, hangzik a cikk.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek