Olcsóbb Super Hercules, és még néhány évtized
Az egyelőre C–130XJ jelzést viselő gép több olyan fejlett megoldást vagy rendszert nélkülöz majd, amely költségessé teszi a Super Herculesek hadrendbe állítását. Ezekből egyelőre csak az automatizált teheráru-kezelő rendszert nevezték meg. Így a C–130XJ-n kézzel kell majd a szállítandó árut berakodni és rögzíteni, hasonlóan a korábbi Hercules-változatokhoz. Ami viszont biztosan marad, az a gép sárkányszerkezete, maradnak a Rolls–Royce AE2100 hajtóművek és a Dowty R391 6 tollú kompozit légcsavarok, illetve a Honeywell-szállította avionikai rendszerek a pilótafülkében. A C–130XJ képességei így erősen megközelítik majd a C–130J Super Herculesét.
Az új, költséghatékonyabb változat iránt a Lockheed nyilatkozata szerint például Dél-Afrika és az Amerikai Erdészeti Főigazgatóság (US Forest Service) is érdeklődhet, ez utóbbi légi tűzoltási feladatoknál veheti hasznát a gépeknek. Ehhez viszont tényleg felesleges a nagy tudású, de drága, automatizált rakománykezelő rendszer.
A Lockheed az amerikai légierőnek is felkínálja majd a típust, mely a C–130J és a hosszított C–130J-30-as Super Hercules legnagyobb üzemeltetője. Egyes vélemények szerint a C–130XJ akár képes lehetne a L–3 Communications/Alenia Aeronautica C–27J Spartan program helyére lépni. A Spartanokkal az amerikai hadsereg a hadszíntéren belüli szállítási igényeit kívánta megoldani. A légierő hosszas küzdelmek árán elvette ezt a programot a hadseregtől, majd most az egész beszerzési folyamatot megszüntetés fenyegeti.
Az immár 57 éves Hercules-család még egy újabb taggal bővülhet: ez lenne a C–130NG. A gép, mely a Lockheed reményei szerint újabb 15-20 évig hosszabbítaná meg a gyártósor életét, új, a jelenlegi utasszállítókra jobban hasonlító orr-részt, új farokrészt és vezérsíkokat, illetve szárnyvégi wingleteket kapna. A törzs többi része változatlan maradna. A gyártó számításai szerint az újrafazonírozott, örökzöld típussal a 2030 környékén fellépő igényeket lehetne kielégíteni, melyek már a C–130J Super Hercules leváltását is jelentik. A kidolgozandó újdonságok egy része, így például a wingletek, már a most sorozatban gyártott Super Herculesekre is felkerülhetnek.
A katonai repülésben ritka a teljesen új típus kifejlesztése: ez nagy technológiai és legfőképpen pénzügyi kockázatot jelent mind a megrendelőnek, mind a gyártónak (A–400M, F–35, V–22 – hogy csak a leglátványosabb programokat említsük). Sokkal elterjedtebb a már meglévő típusok modernizálása, amikor a jól bevált, évtizedek óta hadrendben álló repülőgépeket és helikoptereket gondolják újra. Csak néhány példa a Herculesen kívül, zárójelben az „ősgép”: F–15SE Silent Eagle (F–15B Eagle), UH–1Y Venom (UH–1A Iroquois), AH–1Z (AH–1G Cobra) CH–53K Super Stallion (CH–53A Stallion), F–16E Desert Falcon (F–16A Falcon), és egy példa Oroszországból is: Szu–35 Flanker (Szu–27).
