Óriás után óriás: orosz színekben az új 747-es

iho/repülés   ·   2011.11.09. 10:00
Transaero_Boeing-747_cim

A Transaero nem sokkal korábban jelentette be, amit már egyébként a párizsi repülőszalonon is megszellőztettek, tehát hogy első oroszországi vásárlója lesz az európai Airbus óriásának, az A380-asnak. Most azonban kiderült, hogy a cég ugyancsak vásárol az amerikai vetélytárs valamivel kisebb, de még frissebb szélestörzsű, nagy befogadóképességű gépéből, a 747-es 8i változatából.

A típuscsalád teherszállító verziója már korábban szolgálatba állt, és mint beszámoltunk róla, a 8f cargoval Budapesten is megismerkedhettünk. Az i vagyis Intercontinental változat kibocsátó légitársasága a Lufthansa lesz: a berepülési program befejeződött, a hatósági engedély kibocsátása néhány héten belül várható, és érzékelhető a növekvő érdeklődés a korábban tartózkodással fogadott, új hajtóművekkel, új szárnnyal, megnövelt törzshosszal kínált, olcsóbban üzemeltethető és messzebbre repülő gép iránt.

Az orosz társaság négy osztályra rendezteti be a 747-eseit, az első és a business osztályon kívül a 460 utas nagy része economy és turistaosztályon ül majd.

Olga Plesakova, a Transaero vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy társasága mindig is élen járt az orosz cégek között a legmodernebb technika alkalmazásában, ők állítottak elsőként forgalomba 747-eseket Oroszországban és a FÁK országaiban, sőt a kelet-európai régióban is.

A légitársaság jelenleg majdnem 70 gépet repültet, a 747-eseken kívül 777-es és 767-es szélestörzsűeket, valamint 737-es és Tu–214-es egyfolyosós gépeket. Mind Moszkvából, mind Szentpétervárról erős hálózatot épített ki, a nemzetközi járatok mellett komoly országon belüli – de sokszor ugyancsak interkontinentális hosszúságú – útvonalakkal. Az új óriások Plesakova szerint 2015-től repülnek majd a Transaero színeiben.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.