Örökre bezáródott a páncélszekrény – Holcsik Ferenc emlékére

iho/vasút   ·   2021.05.25. 15:00
02_holcsik.jog

Elkészült a MÁV Rail Tours közelmúltban elhunyt vasúti szakértőjére, Holcsik Ferencre emlékező kisfilm.

Holcsik Ferenc édesapja szabó volt, édesanyja háztartásbeli. Igazából akkor kötelezte el magát végleg a vasút mellett, amikor a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolát jeles eredménnyel elvégezve, 1972-ben friss diplomás vasútgépészként a MÁV Északi Gépészeti Főnökségen, akkori nevén a Hámán Kató Vontatási Főnökségen helyezkedett el. Hét évvel később, 1979-től az Andrássy út 74–76-ban, a MÁV Vezérigazgatóság Gépészeti Főosztályán dolgozott, ahol eleinte vontatójármű-karbantartással, majd mozdonyüzemeltetéssel foglalkozott. A hazai vasúti járművek pályafutását, előéletét kutató vasúthívők máig emlegetik dolgozószobájának fontos nyilvántartásokat őrző páncélszekrényét. Akinek módja nyílt rá, ezekből a dokumentumokból gyűjtötte ki a felbecsülhetetlen értéket képviselő állaglistákat, ezek alapján rendszerezte az egyes sorozatok életútját. Holcsik Feri ilyenkor készségesen felállt, és felajánlotta vendégeinek, ő inkább kimegy, hogy a szűk helyiségben addig is elférjenek...

Ekkor már letette a vasúti szakforgalmi és felsőfokú vontatási szakvizsgát, majd előbb dízelmozdonyra vizsgázott le, a nyolcvanas években pedig villamos- és gőzmozdonyvezetői oklevelet szerzett. Folyamatosan képezte magát, számos műszaki és vasúti szakkönyv megírásában, összeállításában, szerkesztésében működött közre. Munkaköréhez tartoztak a műszaki emlékvédelmi ügyek is – lelkiismeretességének, fáradhatatlanságának, elmélyült szakmai tudásának köszönhetően, vezérigazgatói megbízás alapján ő foghatta össze a MÁV jubileumi, 1993-as és 1996-os, lelkes európai visszhangot keltő, hét, illetve 14 ország részvételével megtartott angyalföldi vasútijármű-parádéját.

A MÁV Nosztalgia Kft.-hez a MÁV Vezérigazgatóság Gépészeti Szakigazgatóság Vontatási Főosztály Marketing csoportjának logisztikai menedzser szakmérnökeként igazolt 2008-ban. Az azóta eltelt több mint egy évtizedben fáradhatatlanul készítette elő a társaság megannyi bel- és külföldi különvonatának útját, szerezte be a szükséges vasúthatósági engedélyeket, szervezett vasútszakmai rendezvényeket, részt vett a MÁV História Bizottság munkájában, nem merült fel olyan szakmai kérdés, amit ne akart volna megoldani. Tevékenysége nélkül hiányos lenne a magyar vasúti emlékezet.

A szervezetét gyorsan legyűrő kórral szemben azonban tehetetlen volt. Már nem adatott meg neki a lehetőség arra, hogy páratlan ismereteit, tapasztalatait utódaira hagyja; pótolhatatlan űrt hagyott maga után...

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek