Oroszosított társaság oroszosított flottával: váltás előtt a Vörös Szárnyak

iho   ·   2020.06.28. 15:00
cim
A valaha Alexander Lebegyev orosz milliárdos által indított, majd különféle állami szervek irányítása alá kerülő légitársaság kevés géppel exkluzív chartereket és menetrend szerinti járatokat is teljesít Vnukovo központtal, és már korábban is törekvése volt a társaságnak, hogy kizárólag hazai gyártmányú utasszállítókkal operáljon, ennek jegyében üzemeltette a Tupoljev iroda végülis sok sikert nem aratott típusait.

A cég összesen kilenc Tu-204-essel és egy Tu-214-essel dolgozott, miközben emlékezetes túlfutásos baleset következtében semmisült meg az egyik gépe még 2012-ben. A hatóság ekkor – a légiüzemeltetés, a karbantartás, a pilótaképzés és más területek hiányosságai miatt – felfüggesztette a légitársaság működését. Az újraindulás után a gépeket bérbeadó Ilyushin Finance lett a tulajdonos. Közben a társaság kisorolta a Tupoljeveket, és jelenleg keskenytörzsű Airbusokkal repül.

Néhány éve a polgári repülőgépgyártás összevont óriásvállalata, a Rosztek irányítja a Red Wings életét, ennek ismeretében nem meglepő, hogy a légitársaság bejelentette, néhány éven belül a Rosztek tagvállalata, az egyesült repülőgépgyártó konszern, az UAC jelenlegi és jövendő típusai alkotják majd kizárólag a flottáját. Az egyik az MC-21-es lesz, az a keskenytörzsű, középhatótávolságú utasszállító, amit az orosz repülőgépipar az Airbus 320-as és a Boeing 737-es családjának konkurenciájaként fejleszt, negyedik repülő prototípusa most száll be a tesztprogramba és jövőre remélik a típusalkalmassági engedély megszerzését. Ebből a Red Wings tizenhat példányt kötött le.

Superjet Red Wngs festéssel (fotó: Russian Aviation Insider, Mihail Poljakov)

Ami pedig talán ennél is érdekesebb, a cég nem kevesebb, mint hatvan Szuhoj S100-ast fog forgalomba állítani, sőt, az első két ilyen regionális utasszállító már meg is kapta a Red Wings festését, azzal együtt, hogy a leszállításuk ütemezése még nem tisztázott. A gépek egyikéről tudni, hogy eredetileg a Yakutia leányvállalata, az Alrosa számára készült, de a krízis miatt ez a cég le kellett, hogy mondja a flottabővítését.

2015-16-ban a Red Wings már használt öt S100-ast, de a jelek szerint, ahogy más társaságoknak, úgy ennek az amúgy elkötelezett cégnek sem sikerült ezeket a gépeket gazdaságosan üzemeltetni, ezért ki is sorolták őket a flottából. Mint ahogy erről többször beszámoltunk, nem sikerült a típusnak az áttörés a világpiacon sem, a mexikói Interjet is kivonja a többségben már földre kényszerült Szuhojait, és az egyetlen nyugat-európai felhasználó, a CityJet is elállt a típustól. Komoly külföldi megrendelőként nemrég Irán jelentkezett be – amelyet éppúgy sújtanak a szankciók nyugat-felől, mint magát Oroszországot. Itt is érdekes emlékeztetni arra, hogy néhány éve történt kísérlet Superjetek magyarországi eladására is, méghozzá egy új nemzeti légitársaság megteremtése jegyében, de amióta a politikán túl a szakmai és gazdasági érvek is szóba kerültek, az ötletről nem hallani.

A jelenlegi Red Wings flotta Airbusokból áll (fotó: Red Wings)

A legutóbbi fontos hír a Superjetekről az, hogy januárban bejelentették: 15 milliárdos program indul a Szuhoj százszemélyesének „oroszosítására”, amelynek révén a gép orosz fődarabjainak, részegységeinek aránya 50-60 százalékra emelkedne. A Red Wings első példányai nyilván nem ebből a „Superjet New” változatból kerülnek ki, de az is érdekes kérdés, hogy vajon az átalakítás érinti-e a gép problémás, vegyes eredetű hajtóműveit, egyáltalán, az orosz technológiai túlsúly képes-e majd gazdaságosabbá tenni a gép üzemeltetését. Az valószínű, hogy a januári bejelentésben említett, de meg nem nevezett orosz társaság, amely nagy számban tart majd igényt az oroszosított Szuhojra, a szintén a teljes oroszosítás felé tartó Red Wings lesz.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek