Oshkosh: új gép született, nem elérhetetlen az álom

iho   ·   2014.08.07. 16:15
cim

Egy hét csodája: egy repülőgép, egy kisgép, amit az oshkoshiak raknak össze Oshkosh idején. Az EAA Air Venture, a világ legnagyobb repülőtalálkozója már több éve propagálja ilyen módon a kitt-világot, vagyis a saját összeszerelésben készülő gépeket: azt, amit a magányos otthoni gépépítők hónapok vagy évek alatt végeznek el, azt önkéntesek részvételével az oshkoshi találkozó ideje, mindössze hét nap alatt bevégezzék, az eredmény egy pompás kis repülőgép.

A Zenith gyárban: előtérben egy kitt-részlet, a háttérben egy készre szerelt gép

Az idei feladat, egy Zenith Cruzer, ugyanúgy alkatrészek tömkelegeként érkezett a találkozó helyszínére, ahogy azt bárki megkapja, aki megrendeli. Az idei „One Week Wonder” különlegessége az volt, hogy míg korábbi alkalmakkor gyakorlott „homebuilderek”, azaz otthoni gépkészítők rakták össze a találkozó első napjától az utolsóig az illető gépet, addig most bárki csatlakozhatott a felállított sátorban hozzájuk, bárki, aki sosem vett részt még semmi ilyesmiben, de némi kiképzés után részt vehetett a burkolatok elhelyezésében, a szegecselésben, más munkálatokban, és közben bepillantást nyerhetett ennek a „mozgalomnak” a belvilágába.

Alakul a gép, gyűlnek az aláírások a szárnyon is

A következő videó a harmadik napot foglalja össze, látható, ahogy a szerkezet valóban kezdi felvenni egy repülőgép formáját, megkapja a motort és a futóművet, alakul a műszerfal is, de az is jól érzékelhető, milyen fantasztikus hangulatban zajlott a jól szervezett munka a megannyi önkéntessel.

Persze azt maga a gép nagysága korlátozta, hogy hányan férhettek hozzá egyszerre a törzshöz vagy a szárnyakhoz. De nemcsak fizikai tevékenységgel lehetett részt venni a munkában, hanem például a dokumentumok előkészítésében is, hiszen a hét végére a gép nem egyszerűen elkészült, hanem a szükséges mérések, például a súlypontszámítások ellenőrzése, a rendszerpróbák (például üzemanyag) és a sikeres berepülés végén és a megfelelő dokumentáció elkészültével megkapta az ugyancsak jelenlévő hatóságiaktól a légialkalmassági bizonyítványt is.

Mindenesetre a munkálatokban résztvevők aláírása, ami a gépecske szárnyait, törzsét, minden porcikáját borította, meghaladta a 2500-at, ennyien vettek tehát részt valamiféle módon az építésében.

Az N140WWW lajstromjelet kapott Zenith CH 750 Cruzer szűzfelszállása tökéletesen sikerült, a berepülő pilóta elégedetten nyilatkozott a repülés után a Rotax-motoros kétüléses gyors felszállásáról, emelkedéséről, vezethetőségéről, és az érintőképernyős műszerfal működéséről.

Az első gurulópróba után, közben zajlik az oshkoshi program, épp a Thunderbirds-bemutató

Ahogy a projekt vezetője a sikeres landolás után jelezte: sok embernek lett köze a házi építésű repülőgépekhez, és sok ember számára ez az élmény életre szólóan meghatározó lehet. „Be akartuk bizonyítani mindenkinek, hogy repülőgépet készíteni nem olyan bonyolult és elérhetetlen.” A kittben megkapott és összeépített, olcsó szerkezet esély sokak számára saját gépre, a repülés örömének megélésére, akiknek egy „igazi” gép megszerzése lehetetlen lenne.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek