Ott és akkor, ahol és amikor szükség van rá: elismerés a TrustAirnek

iho   ·   2017.02.03. 13:45
cim3

A cég és a cégvezető neve az elmúlt hetekben azért vált ismertté a magyar médiában, mert – amint portálunk is foglalkozott vele – a TrustAir gépei szállították tovább gyógykezelésre haza a veronai buszbaleset néhány súlyos sérültjét. Mint akkor megírtuk, a 2015-ben alapított vállalkozás telephelyén, a Győr-Pér repülőtéren két légcsavaros-gázturbinás Cheyenne III/A típusú gép áll készenlétben, hogy betegeket szállítson Európa-szerte.

Túri Pétert a Corporate Vision nemzetközi gazdasági magazin választotta a repülés kategóriában az Év ügyvezetőjévé (CEO of the Year 2016).

Mint a cég közleménye emlékeztet rá, Túri Péter neve jól ismert a magyar légimentő szakmában. „Ő az, aki megálmodta a ma is üzemelő helikopteres légimentést, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezetője volt 2011-ig” – olvasható a közleményben, hozzátéve, hogy a Trust Air alapításának célja volt „Közép-Kelet-Európában egyedülálló módon, egészségügyi magánszolgáltatóként, saját repülőgép flottával, nemzetközi színvonalon kielégíteni minden felmerülő igényt, mindezt a leggyorsabban, a legmagasabb szakmai színvonalon, megkérdőjelezhetetlen orvosszakmai kompetenciával”.

A magazinban olvasható interjúban Túri elmondja: sok évvel ezelőtt észlelte, hogy ennek a Nyugat-Európában a mindennapi élethez tartozó szolgáltatásnak mennyire korlátozottak a lehetőségei ebben a régióban. Ugyanakkor az alapítók nem akartak a szakma nagy neveivel versenyezni, inkább olyan szolgáltatási formát kerestek, amely a nagyok számára is hasznos kiegészítés. Egyebek mellett ezért döntöttek a légcsavaros-gázturbinás gépek beszerzése mellett a szakmában szokásos jetekkel szemben: a turbopropok kisebb pályaigénye, a regionális kisrepterek használata jobb lehetőséget nyitott arra, hogy belépjenek ebbe a már kialakult piaci szegmensbe.

A cég mára számos biztosítóval és nemzetközi assistance szolgáltatóval áll napi kapcsolatban, hogy pontosan akkor és ott tudjanak segíteni, az akár intenzív ellátást igénylő betegek légi szállításában, ahol és amikor szükség van a munkájukra. Az indoklás szerint Túri Péter sikere annak is köszönhető, hogy „elkötelezett a szakmailag legkiválóbb, legmotiváltabb és legtehetségesebb kollégák kiválasztásában és alkalmazásában”.

Az interjúban jelezte, hogy az orvosi szakember-csapat felállítása volt a cég számára a legnehezebb feladat. Egy öreg osztrák helikopter-pilóta tanácsolta neki: a kiválasztásban nem lehet megalkuvás, mindig a legjobbakat kell megtalálni.

Túri maga is sokat kellett, hogy tanuljon ahhoz, hogy sikeres CEO legyen: eredeti orvosi képzettségéhez képest tanulmányoznia kellett a jogot, HR-stratégiákat, meg kellett érteni a vállalkozás gazdasági alapjait, a részletekbe menően kellett megismerni a légiközlekedési szabályozást, a repülőgép-karbantartás és üzemeltetés kérdéseit, később az eladást és marketinget.

Ami a cég fejlődését illeti, a közlemény a TrustAir a jövőben további repülőgépek beszerzéséről ír, a fejlesztést „stratégiai partner bevonásával” tervezi. Személyesen pedig Túri azt reméli, hogy a TrustAir a versenytársak egyenrangú partnerévé válik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.