Pályázza meg az M34-es tervezését!

MTI/iho   ·   2015.08.07. 12:36

A feladat része a harmincnyolc kilométeres útszakasz tanulmánytervének, közúti biztonsági hatásvizsgálatának, megvalósíthatósági tanulmányának, valamint környezeti hatástanulmányának elkészítése. Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három üzleti évben – összesen – a közúti közlekedési infrastruktúra fejlesztéshez kapcsolódó tervezésből legalább nettó 120 millió forint árbevétele származott.

Referenciaként pedig az elmúlt hat évből be kell mutatni egy legalább húsz kilométer hosszúságú, új nyomvonalon vezetett, 2×2 forgalmi sávos autópályára vagy autóútra, illetve 2×1 sávos, 110 kilométeres óránkénti sebességű főútra vonatkozó környezeti hatástanulmány tervének az elkészítését.

Az ajánlattételi határidő szeptember 10., a legolcsóbb ajánlat lesz a nyertes. A tervezés finanszírozási forrása az uniós támogatás.

A kormány múlt év július végén hozott határozatot az M34-es autópálya Vásárosnamény és Záhony közötti szakasza megépítésének támogatásáról. Ebben a kormány felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon az autópálya kiépítéséhez szükséges forrás tervezéséről az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretén belül. A határozat szerint az autópálya szerepel a 2014–2020 közötti uniós programozási időszak projektjei között.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek