Párizs földön és égen – 2. rész: Katonáktól hobbi-gépekig

iho   ·   2015.06.09. 13:45
cim

Nagy cégek nagy gépeiről írtunk első Le Bourget-beharangozónkban, most lássuk, mi mindenre számíthat még a szakmai és a nagyközönség idén a párizsi repülőszalonon. Például, ami minden airshow csúcsa, a harci gépek repülése: Le Bourget esetében két évvel ezelőtt például vitathatatlanul az oroszok uralták a légteret, pontosabban egy orosz gép, a Szuhoj Szu-35 S, amely Szergej Bogdan berepülő pilótával a kormányoknál a leglátványosabb, valóban lélegzetelállító repülést mutatott be. No de 2013 óta sokat változott a világ meg a világpolitika, a Krím tavalyi lerohanása óta a kapcsolatok több mint fagyosak, az egyetlen orosz gép, amely Párizsban megjelenik, a már elég jól ismert regionális utasszállító, az S100 Superjet lesz, az is igazából az olasz partner szervezésében. A pavilonokban feltűnnek majd orosz cégek, de a repülőgépek kiállításán és a légiműsorban, legalábbis a jelenleg érvényes lista szerint, nem.

Váratlan eladási sikerek fényében a Rafale

Nem hasítják a levegőt az amerikaiak sem harci gépekkel, ők azonban legalább a földi kiállításon visszatértek Le Bourget-ra. A szokásos F-15/F-16-os felhozatalon túl említést érdemel a Boeing 737-esére épített tengerészeti járőrgép és tengeralattjáró-vadász, az egyre több országban népszerű P8 Poseidon, illetve az a földi támadó, páncélosgyilkos A-10-es, amelynek sorsáról elkeseredett viták zajlanak az Államokban, miközben a gép az Iszlám Állam ellen bizonyítja, mennyire hatásos szereplője a konfliktusoknak.

Kiállítási tárgyként és airshow-szereplőként viszont ott pompázik majd a váratlan eladási sikerek fényében tündöklő francia 4+ generációs harci gép, a Rafale. Összesen a lista szerint három vagy négy példány is látható lesz Le Bourget-n, ezeket részben a Dassault, részben a francia légierő szerepelteti, a védelmi tárca szervezésében lép fel egy Mirage-2000 is. De gyanítható, hogy a harci gépek sorában egy nem is annyira modern megjelenésű, de a nyugati féltekén annál ritkábban megjelenő típus vált ki komoly érdeklődést, ez pedig a pakisztáni légierő JF-17-ese lesz: Kínában Sárkány, Pakisztánban Mennydörgés néven szerepel.

A keleti sztár, a kínai–pakisztáni JF-17

A két ország közös fejlesztésében készülő egyhajtóműves harcigép az előző évtized vége felé állt szolgálatba, és a jelenléte nyilván egyáltalán nem a házigazdáknak szól, sokkal inkább olyan, a harmadik világbeli országokból érkező látogatóknak, akik elviselhető áron keresnek új gépeket az elavult légiflották lecserélésére. De érdekes mód a két gyártón túl legújabban egy NATO-tagállamot, Bulgáriát hozták hírbe, mint a típus esetleges első igazi vevőjét: Szófia a MiG-21-esek helyett vásárolná a gépet, ami példányonként mindössze 20–25 millió dollárért is beszerezhető, ez leginkább a felújításon és modernizáláson (MLU) túlesett, de használt F-16-osok ajánlatával hasonlítható össze, amilyeneket például Románia fog beszerezni. De a JF-17-esek iránt állítólag Argentína és Nigéria is érdeklődik. A lehetséges vevőkör pedig ugyancsak széles, Azerbajdzsántól Zimbabwéig, Mianmar szintén jelentkezett, de feltehetően még ennyire sem futja, ezért a vásárlásról egy tavalyi jelentés óta nincs új hír.

Olcsó megoldás No.1: Skorpió, a mini harcigép

Mindeközben az elmúlt évek folyamatait követve egyre több cég próbál valóban olcsó megoldásokat kínálni, mondván, légirendészeti és határőrizeti feladatokra, csempészek gépeinek üldözésére kár igazi negyedik generációs multirole típust beszerezni, lehet ezt olcsóbban is megoldani, a szubszonikus kisvadásztól a felfegyverzett mezőgazdasági gépig. Itt lesz például, és az első hírek szerint repül is a Textron Airland Skorpiója, ez az apró kéthajtóműves gép, amelyet állami támogatás és egyelőre megrendelő nélkül fejleszt az amerikai cég, a csinos, ikervezérsíkkal, egyenes szárnnyal és szárnyanként három felfüggesztési ponttal épülő, „megengedhető árú” kis kétüléses nemcsak a légirendészet, hanem az aszimmetrikus hadviselés eszközeként is szolgálatba léphet – ha lesz, aki megveszi, nem egyszerűen az alacsony ára, hanem a mindössze óránkénti 3000 dolláros üzemeltetési költség okán.

Olcsó megoldás No.2: Arkangyal, kukacbombázóból határőr

Ugyancsak az olcsóbb megoldások közé tartozik a svájci Pilatus PC-21-ese: kiképzőgépként kevesebb pénzért üzemeltethető a kétüléses turboprop, mint a jetek, de felderítő és földi támadó szerepkörben is alkalmazható a régebbi megbízható konstrukció újabb verziója is. De itt lesz az eredete szerint a jólismert Air Tractor kukacbombázó leszármazottjának tekinthető gázturbinás-légcsavaros Arkangyal is. Az IOMAX/Thrush Archangel műtrágya, rovarirtó vagy más növényvédőszer helyett tekintélyes mennyiségű Hellfire rakétát, lézerirányítású bombákat, mindehhez pedig meglehetősen fejlett felderítő és célmegjelelő eszközrendszert vihet magával, amelyet a fegyverzettel együtt a pilóta mögött egy külön operátor kezel: mindez igen kellemetlen fejlemény lehet például a dél- és közép-amerikai országok kábítószer-birodalmai és -csempészei számára.

A nagyközönség számára a szokásos remek élményt ígéri a Patrouille de France fellépése, a közönségnapokon sokak szívét dobogtatják meg a francia oldtimerek bemutatói, a Dassault és a Gulfstream pompás üzleti gépeit sorakoztatja fel, sajnos a Pilatus új PC-24-ese nem szerepel a listán, viszont ott lesz az osztrák Diamond a maga sikeres egy és kétmotoros illetve gázturbinás könnyű gépeivel.

Szuper képességek, szuper könnyű és nagyon erős: a Carbon Cub

És a rengeteg nem is említett gép közül még egyet érdemes kiemelni: a világ egyik legsikeresebb és legszeretettebb kisgépe, a Piper Cub sokadszor kap új életre, de ez valóban meglehetősen különleges változás: a kedves kétüléses apróságot egy amerikai cég a hagyományos anyagok helyett szénszálas műanyagból építi, és így a gépecske közel 120 kilóval könnyebb lett, ami egy száznyolcvan lovas(!) motor beépítésével fantasztikus repülési képességeket kap, no nem sebességben, hanem le- és felszállási úthosszban, lassúrepülési tulajdonságaiban, szóval mindabban, amiben egy Cub amúgy is remekel.

Sorozatunk következő részében a hamarosan kezdődő párizsi szalon üzleti kilátásairól írunk.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek