Pécs: villamos vagy troli?

iho   ·   2013.04.05. 09:09

Elkészült a pécsi kötöttpályás közlekedésfejlesztési program megvalósíthatósági tanulmánya. Eszerint a város két nagy, kelet–nyugati és észak–déli tengelyén keresztülhaladna két villamos- vagy trolivonal, tudta meg a Dunántúli Napló Merza Pétertől, a Pécsi Városfejlesztési Zrt. vezérigazgatójától.

A Baranya online tudósítása szerint Merza Péter hangsúlyozta, még e tanulmányról egyeztetniük kell a fejlesztési ügynökséggel és a pályázatban közreműködő szervvel, s hogy egyelőre nem ismert, pontosan mennyi forrás áll majd rendelkezésre hazánkban 2014 és 2020 között a közlekedésfejlesztési programokra. Az elnyerhető forrás nagyságától függ például az is, hogy Pécs villamosra vagy trolira fog pályázni.

A vezérigazgató elmondta, megvizsgáltak minden olyan vontatási módot (közlekedési eszközt), amely az uniós kiírásban valószínűleg megpályázható lesz (elsőrendű szempont a környezetbarát közlekedési mód), és ezek közül a szakértők a hagyományos villamosokra voksoltak. Ugyanakkor módosítható is a beadvány: ha mégsem villamosra pályázna Pécs, trolit vagy duotrolit vennének.

Az olyan újszerű megoldásokat is figyelembe vették, mint például az egy nyomvonalú villamos (ilyen működik Padovában vagy Sanghajban is), de kiforrottabb technológiai megoldások mellett tették le voksukat.

Az biztos, hogy ha nyer is Pécs, 2019–2020 előtt nem ülhetnek fel a lakosok sem a villamosra, sem a trolira.

Kapcsolódó hírek