Pesti fonódó: átadták a villamoshálózat első elemét, a Haller delta projektet

iho/vasút   ·   2020.11.06. 17:45
00_haller_delta

Az újonnan létesült összeköttetésnek köszönhetően hosszabb távon a főváros egy új hálózati kapcsolattal gazdagodhat, növelve ezzel a villamosokkal átszállás nélkül elérhető helyszínek körét.

Az elmúlt hónapokban a ferencvárosi Haller utca és a Soroksári út között nemcsak pályarekonstrukciós munkák zajlottak, hanem egy olyan fejlesztés első eleme épült ki, a pesti fonódó első ütemének kiépítésével, amely a későbbiekben hozzájárul Budapest villamosközlekedésének hatékonyabbá tételéhez, az utasoknak pedig még előnyösebb és komfortosabb utazást tesz majd lehetővé.

A Haller delta projekt kiviteli tervei 2019-ben készültek el a BKK megbízásából. Ezt követően a Fővárosi Önkormányzat és a BKV Zrt. között 2020 áprilisában kötött, 1,8 milliárd forint összegű fejlesztési megállapodás tette lehetővé a munkák elindítását 2020. május 23-án.

A fejlesztés elkészültét a főváros közlekedésének szervezéséért felelős Budapesti Közlekedési Központ kiemelt fontosságúnak tartja. A Haller utca és a Soroksári út találkozásánál megépült új villamosvágány elkészülésének időpontja nem véletlenül esik egybe az M3 metró középső szakaszán induló felújítási munkákkal: a vágánykapcsolat megépítésével közvetlen kötöttpályás kapcsolat jött létre a Haller utca felől a 2-es villamos belváros szakasza felé, így a november 7-étől az új vágányon közlekedő 2M villamossal a Nagyvárad térről közvetlenül lesz elérhető a belváros. Az új villamosjárat a Keleti pályaudvartól indulva a 24-es vonalán éri el a Nagyvárad teret, majd a Haller utcáról a Soroksári útra fordulva a 2-es villamos útvonalán a pesti rakparton keresztül a Jászai Mari térig jár, kiszolgálva a belváros számos csomópontját. A BKK a metrófelújítás idején, ahogy az elmúlt években, a legtöbb városrész felől most is bővíti a lezárt metrószakaszt elkerülő járatok kínálatát, hogy a metrópótló buszok mellett további valós alternatívákat kínálhasson a Budapesten közlekedőknek. Kötöttpályás járatként az új villamos mindig az aktuális forgalomtól függetlenül, akadálytalanul haladhat majd, így aki ezt a járatot választja, a gyors eljutás mellett teszi le a voksát. A BKK elkötelezett a fővárosi kötöttpályás közlekedés fejlesztése iránt, és az infrastruktúra korszerűsítésén kívül az új járművek – mint például a CAF villamosok vagy a Solaris trolibuszok – beszerzését, forgalomba állítását is rendkívül fontosnak tartja a fenntarthatóság és a gyorsabb közlekedési alternatívák biztosítása érdekében.

A projekthez kapcsolódó feladatok igen sokrétűek voltak, hiszen a pályarekonstrukció és pályaépítés mellett a közműépítési munkák összefogása, irányítása is a BKV feladata volt. A fejlesztés során megépült

  • 1204 vágányméter vágány,
  • 8 kitérő,
  • 3 vágányátszelés,
  • váltófűtés,

valamint megvalósult

  • 770 méter távközlési- és 750 méter közvilágítási kábel,
  • 227 méter ivóvíz nyomócső, és 29 felsővezeték tartó oszlop

cseréje.

A beruházás érintette a közúti jelző építését és útépítést is. Ezen felül a kereszteződés megállói is megújulnak, korszerű, akadálymentes kialakítást kapnak, az építkezés során energiatakarékos led lámpatestek telepítésével újult meg a közvilágítás, valamint az építkezés során szükségessé vált kilenc fa kivágása, amelyeket ötvenegy fa ültetésével pótoltak.

A projekt összetettsége miatt a villamosforgalmat nem érintő munkálatok várhatóan még év végéig zajlanak. Biztosak vagyunk benne, hogy a modernizált infrastruktúra és a jövőben várhatóan elinduló, a közlekedést kényelmesebbé, egyszerűbbé tevő új viszonylatok az utazóközönség megelégedésére szolgálnak majd.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.