Pilótaprognózis: ahol kevesen vannak, és ahol sokan

iho   ·   2015.02.18. 16:15
cim

Az európai pilóták jelentős részének helyzetét a nagyfokú bizonytalanság határozza meg, Amerikában lassan válsággá érik a pilótahiány, míg Oroszországban nyugati repülőgépvezetőkre mégsem lesz szükség! Íme az összetett helyzet néhány, az elmúlt napokban megjelent információ szerint.

A Flightglobal által ismertetett európai felmérésben, amely meglehetősen reprezentatív, hiszen a kontinens állományának tíz százalékát kérdezték meg, külön kategóriát jelentenek azok a pilóták, akiket nem a légitársaság alkalmaz, ahol repülnek, hanem valamely időszaki munkát biztosító ügynökség. Közülük hetvenkét százaléknak van kötött idejű szerződése, de sokakat repült órák szerint fizetnek, viszont a minimális repült óra biztosítására nincs semmiféle garancia. Az ügynökségeken keresztül dolgozó pilóták többsége diszkont társaságoknál repül, és a tanulmány szerint egyre nagyobb azok aránya, akik amolyan önfoglalkoztatási alapon próbálnak elhelyezkedni, azzal a különbséggel, hogy a más területeken hasonlóképp dolgozókkal szemben nekik csak egy munkahelyhez, egy légitársasághoz lehet szerződésük.

A korhatár meghatározza a fluktuációt

A hálózati légitársaságok által közvetlenül alkalmazott állomány körében pedig egyre gyakoribb probléma, hogy hol van eredeti lakóhelyük illetve hol van az a bázisrepülőtér, ahonnan valójában indulnak és ahová érkeznek: és vajon melyik helyszínen fizetik a társadalombiztosítási illetékeket, adókat, illetve melyik helyen milyen előírások szabályozzák például a kötelező pihenőidőt.

Az Aviation Week adatai szerint az FAA 65 éves életkorlimitjének következtében a következő hét évben húszezer(!) ülés vár új pilótákra a fülkékben. Sokan remélik, innentől felgyorsul a folyamat, amelynek révén a regionális légitársaságokhoz bekerülő fiatal, alacsonyabb óraszámú pilóták felkerülhetnek a nagy társaságok nagyobb gépeihez a nagyobb fizetésű állományba. Ez viszont sokszor már a regionálisoknál okoz gondokat, nem ritkán gépeket kell leállítani személyzethiány miatt. Egyes kisebb városok is elveszíthetik légi összeköttetéseiket emiatt.

Kadétok egy oktatási intézménynél: melyikük hova megy?

Az utánpótlás forrása volt korábban a hadsereg, a légierő, de az itt történő leépítések miatt ez a csatorna is egyre szűkül. A pilótaiskolák helyeit egyre nagyobb számban foglalják el olyan ázsiai fiatalok, akik a végzettségük megszerzésével vissza is mennek, hiszen otthon még nagyobb ütemben bővül a légitársaságok flottája és még gyorsabban nő a pilóták iránti igény. Figyelmeztető jel: az amerikai fiatalok körében csökkent a pilóta-hivatás vonzása, egyrészt a zaklatottabb életmód, másrészt az iparág hullámzásai, a válságoknak való kitettsége miatt. A probléma az Egyesült Államok egész gazdaságát is érintheti, hiszen a légiközlekedés szerves összetevője a gazdaság működésének.

Egyelőre a kétszáz külföldi pilóta foglalkoztatására létesített keretnek csak tíz százalékát töltötték fel Oroszországban, vagyis egyszerűen szólva az új, portálunkon korábban bemutatott szabályozás szerint egyelőre csak húsz nyugati pilóta vállalt itt munkát. Mint korábban beszámoltunk róla, a 2014 előtt igen dinamikusan fejlődő és túlnyomórészt már nyugati típusokat használó légitársaságok komoly pilótahiánnyal küszködtek: személyzet most sincs elég, viszont a devizaárfolyamok alapos megváltozása, vagyis a rubel esése miatt a légitársaságok már képtelenek lennének kitermelni azt az összeget, amiért külföldi pilótákat vennének föl. De lehet, hogy nincs is szükség a külföldi pilótákra.

Üres Boeing-fülke egy orosz társaság gépén

A Vedomosztyi hírügynökség egy lapinterjút idéz, a miniszterelnök egyik helyettese a Rosszijszkaja Gazetában nyilatkozott. A légiközlekedés szerkezete alaposan megváltozott a belföldi légiforgalom javára. A téli ünnepek alatt a szokásos külföldi turizmus harminc százalékkal esett vissza, a belső turizmus viszont harmincnyolc százalékkal emelkedett. A határokon belüli légiforgalom bővülése tizenöt százalék volt. A külföldi pilótákat a belső légiközlekedésben csak akkor engedik repülni, ha folyékonyan beszélnek oroszul, vagyis oroszul forgalmaznak, akkor nem szükséges az orosz nyelvtudás, ha nemzetközi járatokon dolgoznak. Mindezt összevetve nyilvánvaló, noha ezt a következtetést a kormánytisztviselő nem mondja ki, hogy amíg az orosz légitársaságok csökkentik a nemzetközi járataikat, szükségtelen a külföldi pilóták oroszországi alkalmazása, ami ezek szerint eddig sem volt tömeges, most pedig még inkább visszaszorul.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.