Repül a századik S100-as Szuhoj-utaszállító!

iho   ·   2015.10.14. 16:15
100thcim

Elkészült, és néhány napja fel is szállt az Amuri Komszomolszkban lévő gyár repteréről a századik Szuhoj Superjet.

Mint ismeretes, ez az egyetlen forgalomban lévő új utasszállító, amelyet a Szovjetunió bukása óta az orosz repülőgépipar produkált. A fejlesztés még a kilencvenes években indult, a programba később intenzíven bekapcsolódott az Alenia Aermacchi is, a gép fontos rendszereit szállítják külföldi cégek, például a fly-by-wire repülésvezérlést és az avionikát, és közös fejlesztés a francia Snecma részvételével a SaM-146-os hajtómű is. A típus szűzfelszállása 2008 májusában volt, és még három évig tartott a berepülési program az első gép átadásáig.

A hírt adó portál érdekes mód azt írta, a századik példány a befejező munkálatok, festés és a kabin berendezése után a kibocsátó légitársasághoz kerül, az Aeroflothoz. Valójában a regionális utasszállító első üzemeltetője nem az orosz nemzeti légitársaság, hanem 2011-ben az örményországi Armavia volt, amely azonban, részben a géppel adódó műszaki problémák miatt, részben saját súlyos pénzügyi nehézségei következtében arra kényszerült, hogy az első forgalomba került példányt visszaadja a gyártónak, a másodikat pedig át se vegye.

Az Aeroflot az első tíz példány egyikével Budapestre is indított próbajáratokat. Ez az első tíz azonban szintén visszakerült a gyártóhoz, különféle technikai problémák mellett amiatt, mert nem volt elég mellékhelyiség a gépeken. A Szuhoj a későbbi, javított példányokból adott ezek helyett. Jelenleg az orosz nemzeti légitársaság a megrendelt ötven gépből harmincat üzemeltet, a felhasználók között van több oroszországi kisebb légicég, mint a Yakutia, illetve orosz lízingcég, mint az Ilyushin Finance. Több ázsiai üzemeltetője is van a  gépnek, például a Lao Central és a Pearl, használja a mexikói Interjet és charter/business repülésekre rendelt két példányt a sváci Comlux.

A moszkvai repülőszalonon az állami utaztatásokkal foglalkozó vállalat rendelt a gépből. Épp a napokban az ír regionális légitársaság, a CityJet jelentette be tizenöt gép megvételét és tíz opciós lekötését: ez tekinthető igazi áttörésnek, hiszen az első nyugat-európai légitársaság lesz, amely menetrend szerinti forgalomban repülteti majd a típust.

Ami a továbbfejlesztés irányait illeti: a korábban tervezett hosszabb törzsű változatról egyelőre nem hallani, viszont ennek a típusnak is kialakították egy „high density”, azaz sűrűbb székezésű, és a Gazprom Avia rendelésére egy LR azaz hosszabb hatótávolságú változatát. Ugyanakkor a MAKS volt a helyszíne annak a bejelentésnek is, hogy a Superjet gyártásait gépenként 2,6 millió dollárral akarják csökkenteni, mégpedig a nyugati eredetű berendezések hazai termékekkel történő kiváltása révén.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek