Repül az új Griffmadár! Új magyar Gripenek?

iho   ·   2017.06.16. 08:45
cim

Tavaly májusban mutatták be, de többszöri halasztás után csak most csütörtökön repült először a Saab harci gépének, a JAS 39-esnek az új, erősen továbbfejlesztett E-változata, amelytől a svéd gyártó további exportsikereket remél, amellett, hogy a hazai légierő is átáll majd a típusra.

Tegyük hozzá gyorsan: a történetnek lehetnek kihatásai a magyar légierőre is, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, Orosz Zoltán ugyanis ugyancsak csütörtökön Veszprémben megemlítette, hogy „a vezérkar tervekkel rendelkezik egy második Gripen század technikai eszközeinek beszerzésére.” A két esemény ott függhet össze, hogy amennyiben a svédek átállnak az új változat szolgálatba állítására (első menetben hatvan géppel), elképzelhető, hogy a nálunk és máshol is használatos C/D változatból elviselhető költségek mellett válnak a mostanihoz hasonló konstrukcióban bérelhetővé további példányok.

(fotók: Saab)

De akkor vissza az E-prototípushoz: a helyszín természetesen Linköping volt, ahol gyártják a Griffeket, a tesztpilóta Marcus Wandt, a repülés negyven percig tartott, a maximális magasság a terveknek megfelelően 13 ezer láb, a maximális elért sebesség 300 csomó volt, azaz 555 kilométer óránként. A Saab közleménye szerint a gép több funkcióját sikeresen kipróbálhatták, többek közt a futók behúzását és kiengedését. Viszonylag ritka, hogy egy amúgy bevált harci gép esetében a továbbfejlesztett változat rendszerei közül épp ezt emelik ki az első repülés alkalmával, de a Gripen E esetében ez érthető. A gépen végrehajtott egyik legfontosabb változtatás az eredetihez képest az, hogy a futókat a gép a törzs helyett a szárnytőbe, a szárny belső szektorába húzza be, ami igen sok helyet szabadított fel a törzsben az üzemanyagnak: a nyereség mintegy negyven százalékkal több kerozin, ami természetesen nagyobb hatótávolságot és akciórádiuszt, azaz fokozott harcértéket jelent.

A szárny fesztávolsága húsz centivel nőtt, a felfüggesztési pontok száma tízre emelkedett, a törzs hossza is nőtt, a gép maximális felszálló tömege 14 tonnáról 16 és fél tonnára nőtt. Ugyancsak lényegi változás az új hajtómű, a Super Horneteken használt GE Aviation F414, amelynek révén a gép alkalmassá vált a „szupercirkálásra”, vagyis a hangsebesség feletti repülésre – utánégető kapcsolása nélkül. A maximális tolóerő 80,5 kN helyett 98, a gép maradt Mach 2 maximális sebességnél, földközelben 1200 helyett 1400 kilométeres óránkénti sebességgel repülhet.

És a további változások, amiket kívülről nemigen látni, de annál fontosabbak: az új AESA radar, az új digitális adatátviteli rendszer, az infravörös érzékelő és célkövető, áttervezett műszerfal, új avionika, és még sok más olyan fejlesztés, amelynek kapcsán méltán beszél a Saab „smart”, azaz okos harci gépről.

A szolgálatba állás tervezett időpontja 2019, a svédek hatvan gépén kívül biztos vevő még Brazília harminchat példányra. Azt nem tudni, hogy a jelenleg függőben lévő tárgyalások melyik verzióra vonatkoznak – például Bulgária esetében –, de az is érdekes fejlemény, hogy a korábbi népszavazási kudarc után Svájcban is újra előveszik a harcigép-állomány felfrissítésének kérdését.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.