Repülni, mint az álom: nyugágyban, lufikkal

iho/repülés   ·   2012.07.16. 16:58
cim

Hat óra és 30 mérföld után meglehetősen durva földetéréssel zárult a nyugágyas partiballonos rekordkisérlet az Egyesült Államokban.

Kent Couch évekkel ezelőtt már bebizonyította a világnak, hogy lehet úgy repülni, ahogy gyerekkorában megálmondta: egy nyugágyon, a rákötözött lufik segítségével. 2006-ban szállt fel először ilyen szerkezettel, de akkor a lufijai maguktól sorra kidurrantak, és neki ejtőernyővel kellett földetérnie. 2007-ben 193 mérföldet repült, majd volt egy 230 mérföldes túrája is Oregonban egy ilyen alkalmatosság segítségével.

Ezalkalommal Fareed lafta iraki származású másodpilótájával indult el történelminek szánt útjára, az Oregon álambeli Bend városából, ahonnan 500 mérföldet akartak megtenni 300 lufi segítségével, egészen Montana állambeli célpontjukig. A felszállás rendben megtörtént, a két úriember vitt magával hálózsákokat is a hosszúnak szánt útra, ráadásul úgy számították, hogy éjszaka már vagy 18 ezer láb, vagyis hatezer méter körüli magasságban szundítanak egyet útközben. A nyugágyak alá függesztett hordókban ballasztott is vittek magukkal, a GPS-hez és a műholdas telefonhoz napeletáblát, valamint légpuskát és nyílpuskát. A leszállás ugyanis ennél a járműnél úgy történik, hogy a pilóták a kellő süllyedéshez megfelelő mennyiségű lufit kidurrantanak.

Azonban mindössze harminc mérföldre a starthelyről viharba kerültek, a jégeső és a turbulencia 10000 láb vagyis durván háromezer méter magasságból kényszerítette a földre a különös légijárművet. Mint a közreadott felvételeken látszik, a pilóták megúszták a nem túl finom leszállást, azonban ahogy ők kiszálltak vagy kiugrottak a nyugágyaikból, a megkönnyebbült légijármű immár nélkülük újra felemelkedett, és azóta sem találják, hová sodorta a viharos szél.

Couch az első és a mostani kísérletét is annak érzékeltetésére szánta, hogy a gyerekkori álmok igenis megvalósíthatók, és neki ez volt a gyerekkori álma: lufikkal repülni az égig. Az iraki Lafta kissé más, mondhatni politikai felhangot adott a repülésnek, szerinte így lehet bebizonyítani az irakiaknak, hogy mosollyal kell legyőzni a terrorizmust: a hadakozás helyett eszmékkel és az ilyen érdekes és szórakoztató dolgokkal kellene foglalkoznia az embereknek az ő hazájában is.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.