Roncsnak született, de azt jelenti: repülés!

iho   ·   2014.02.08. 11:05
cim

Amint megjelent ez a felvételsorozat az interneten, a megosztók egyik kedvence lett. És általában a humoros videók kategóriájában közölték.

Kétségtelen, ez a gép nem kicsit furcsa; és nem is csak a gép, hanem ahogy összerakják, ahogy kezelik. A hegesztés és a futók rugdosásának módja is finoman szólva nem tartozik az elfogadott repülőgépépítési és mozgatási eljárások közé. Gyanítható, hogy kissé hibádzanak a szerkezet szilárdsági számai, különben tán a futó felfüggesztése is a helyén maradt volna az első igazi hupni után.

Érdekes a hordfelületek elrendezése, végülis miért is ne legyen egy harmadik előszárnyként, de vajon ha ennyi ember kell, hogy emelje és tolja, akkor feltehetően a gép kissé túlsúlyos: hogy milyen motort sikerült életre kelteni, az nem látszik a borítás alatt, de az az érzésünk, ekkora tömeggel nem fog megbirkózni.

Nincsenek hozzá könnyű és nagyszilárdságú anyagok, feltehetően hiányoznak a kompjuterek segítette pontos számítások, sőt, igazán pontos tervek sem születtek. Talán még egy árva rajz sem. És amennyire a hírekből tudni lehet, ez az igazi otthon készült gép a megörökített és sikertelen kísérlet után még mindig nem repül.

Lehet, hogy nem is fog. Sőt, most már biztos. Pedig a gépecske időközben letisztult kissé, lekerült róla a kacsaszárny, repülőképesebbnek tűnik, mint az első videón.

De mire elkészült a gépről a második tudósítás, már megszületett a kenyai légi hatóság verdiktje is, miszerint a házi készítésű repülő eszközöket is be kell vizsgálni, lajstromjelet kell kapni rá, teljesítenie kell a légialkalmassági bizonyítvány feltételeit, nem utolsósorban a pilótának is rendelkeznie kell a berepüléséhez szükséges jogosításokkal.

Ezt persze mi Magyarországon jól tudjuk. És sokan biztos még inkább kinevetik a dolgot, a jóindulatúak meg azt mondják: szerencse, hogy Kenyában is van hatóság, így aztán van esélye a feltaláló pilótának, hogy túlélje a repülőgépépítés, és pláne a kipróbálás kalandját.

De ami ezekben a képsorokban nyilvánvaló, az mégiscsak az, hogy valaki nagyon akar repülni, valakik nagyon akarják, akarták volna, hogy ez a gép repüljön. És innentől kezdve az ember ugyan mosolyoghat a bajsza alatt, de azért egyfajta elnyomhatatlan tiszteletféle is ébred benne.

Kicsit a Rákosmező emléke is előszivárog, ott sem sikerült minden konstrukció annyira, hogy elszakadjon a földtől, de fél Budapest azokat is hülyéknek mondta és kiröhögte, akiknek sikerült felszállniuk.

Lenne annyi repülni vágyás és őszinte lelkesedés mindannyiunkban, mint amit e távolról repülőgépnek, közelebbről inkább roncsnak tűnő szerkezet megtestesít: lehet, hogy a magyar aviatika sem ott tartana, ahol.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek