Sárga Tornado és fekete Phantom: manchingi nyílt nap

Gazsó Krisztián   ·   2015.06.18. 11:15
cim

Hatvan évvel ezelőtti létrejötte óta idén először, június 13-án ünnepelte megalakulást Németország hadserege. Amint azt korábbi beszámolónkban is olvashatták, az ország tizenöt városában nyíltak meg a Bundeswehr-kaszárnyák, intézmények, kikötők, repülőterek kapui, hogy az érdeklődők betekinthessenek a hadsereg életébe.

Nem épp szokásos harcigépfestés: kísérleti Tornado-példány

A mi úti célunk a Bajorországban fekvő Manching volt. A városka melletti reptéren települ a Wehrtechnische Dienststelle für Luftfahrzeuge und Luftfahrtgerät der Bundeswehr 61 (WTD 61) elnevezésű alakulat. Az 1957 október elsején, akkor még Erprobungstelle 61 néven megalakult szervezet feladatai közé tartozik a rendszeresített repülőeszközök, azok fedélzeti rendszerei, a repülőgépekről alkalmazott fegyverzeti rendszerek tesztelése, fejlesztése, különböző kutatási tevékenységek végzése.

Ezen a reptéren található egyébként a Eurofighter gyártósora és a Messesschmitt Múzeum is, de megtekintésükre nem volt lehetőség, és a múzeumból sem tolták ki a gépeket.

Manching a német Eurofighterek gyártásának helyszíne

A repülőtér két, egymással párhuzamos futópályával rendelkezik. Az északi futópályát erre a napra parkolónak nevezték ki. Érdekes érzés volt a futópályán autózni.

Az első dolog, amit megnéztünk, az egyik gurulóúton álló négy ma már használaton kívüli gép volt: az alakulat jellegére is utaló, narancssárga színekben pompázó Phantom és Tornado, egy kék-fehér festésú F-104 Starfighter és egy Alpha Jet hagyományos festésben. Gyors fotók, mielőtt a tömeg megérkezik. Irány a következő helyszín, egy hangár és annak előtere. Az előtéren egy, az AWACS-pilóták gyakoroltatására korábban használt „Hermann Köhl″ nevű Boeing 707 TCA volt megnézhető kívülről és belülről, régi katonai járművek mellett.

Párajáték a légcsavarokon: Transall a pályán

A hangárban pedig... Csupa-csupa érdekesség. A Bundeswehr többi, kutatás-fejlesztéssel foglalkozó alakulatának eszközei.

De maradjunk a repülőgépeknél! Látható volt egy UH-1D MAT típusú, feketére festett helikopter, amelyet különböző szenzorok tesztelésére használnak, a tehertér egy jelentős részében különböző elektronikai eszközökkel felszerelve, az orrán pedig egy rácsszerkezet a bevizsgálandó eszközök felszerelésére.

Komoly arzenál, avagy Tornado támadó szerepkörben

A következő hangár előtt a most is használatban lévő gépek, kakukktojásként egy feketére festett Phantommal. A hangárban pedig egy Tornado alatt különböző függesztmények, a légiharcrakétáktól elkezdve az irányított bombákon át egy kinyitott Mess-System Sensor-Podig. Makett formájában látható volt a LaGS elnevezésű rakéta is. Ez nem más mint egy félaktív lézeres irányítórendszerrel felszerelt Sidewinder, „puha” földi célok ellen.

A Dönerek, Wurstok és a Bierek elfogyasztása után a mintegy tízezer néző megnézhette a repülőprogramot, amely csupán egy órás volt, de különleges, azért is, mert a gépeket tesztpilóták vezették.

A méretes CH-53-as meglepően gyors és mozgékony szerkezet

A sort a helikopterek kezdték. A kicsi Bo-105-ös ismét megmutatta, hogy egy igen fürge és mozgékony repülőszerkezet. A CH-53-as már nagyobbacska, tetszett, hogy a pilótája szépen alacsonyan repült vízszintesen a beton felett, majd egyszer csak meredeken felkapta a gépet, mindezt nyitott raktérajtóval.

A levegő párás volt. Amikor a Transall megkezdte a felszállást, gyönyörű látvány volt, ahogy a légcsavarokon átáramló levegőben a pára kicsapódott, és ahogy gyorsult a gép, ez a spirál egyre hosszabb lett. Az is nagyon szép volt, amikor a gép a nézők előtt bedöntve elrepült.

Egy megintcsak kevéssé katonai festésű UH-1-es, sok-sok plusz műszerrel

A Tiger után következett a Tornado repülése. A programja néhány áthúzás volt látványos páraleválásokkal a szárnyakon, csakúgy mint a kétüléses Eurofighter esetében.

A program végén a három helikopter lebegett a beton felett, majd a C-160-as és a két sugárhajtású kötelék bedöntve elhúzott felettük: látványos volt.

Vegyes kötelék: Tornado, Eurofighter, Transall

Remélem, hogy amikor 2017-ben az alakulat 60 éves évfordulóját ünnepli, újra kipróbálhatom, hogy milyen a manchingi betonon autóval csapatni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek