Svéd Gripen-megrendelés és új exportesélyek

iho   ·   2013.03.26. 16:30
cim

A Saab megkapta a svéd védelmi hivatal véglegesített második megrendelését is a Gripen új generációjának, az E-változatnak a kifejlesztésére, gyártására, illetve meglévő Gripenek módosítására. A megállapodás értéke 10,7 milliárd svéd korona, kiterjed a kísérleti berendezésekre és a szimulátorokra is, olvasható a gyártónak az iho/repüléshez eljuttatott közleményében.

A távlati megrendelési összeg 47,2 milliárd dollár, a teljesítés pedig 2015 és 2023 között történik. A jelenlegi tervek 60 C-változatú Gripen felfejlesztését tartalmazzák az E-szintre a svéd légierő számára, a szerződés keretében történik majd a svájci légierő 22 új példányának legyártása is. Svájc erre a megrendelésre már tavaly aláírta a svéd kormánnyal a szükséges keretszerződést, most ez is bekerült a svéd kormány és a gyártó cég megállapodásába.

A Gripen demo-gépe: több üzemanyag, jobb radar, új feghyverek integrációja <br>(fotók: Saab, Svéd Légierő)

A Gripen rendszert jelenleg öt ország használja, köztük a magyar légierő, a briteknél pedig a gépet berepülőpilóták képzésében használják. A Saab az E-változat kifejlesztéséhez egy kétüléses demo-példányt használ, amely túl van már kétszázötrven repült órán, a gépet bemutattták Svájcban, Indiában és Nagy-Britanniában is.

Az E-változat kialakítása érdekében kipróbálták azt az optikai berendezést, amely éjszaka is lehetővé teszi a légitankolást, ugyancsak felfejlesztették a gépen alkalmazható felderítő konténert, és integrálják a vadászbombázó funkcióhoz a kisátmérőjű bombákat, illetve az MBDA Meteor láthatáron túli légiharcrakétát. A legfontosabb változás azonban az új AESA-rendszerű Raven ES-05 radar beépítése lesz. Az új változatnak erősebb lesz a hajtóműve, nagyobb lesz az üzemanyag-kapacitása és ennél fogva a hatótávolsága is, tervezik felfejleszteni a szupercirkáló képességet, vagyis hogy utánégető használata nélkül legyen képes hangsebesség felett repülni.

A Gripen fellépett Indiában is

A Saab megajánlotta a gépet a horvát és a brazil légierőnek is, és továbbra is intenzíven keresi a további exportlehetőségeket. A negyedik generációs típusok közül ez a legkisebb, és a Saab promóciója szerint egyben a legolcsóbb fenntartású modern harcigép-lehetőség, amely elsősorban azokban az országokban számíthat megerendelésekre, amelyek a hatvanas-hetvenes évek technikáját, például az F-5-ösöket akarják leváltani hasonlóan nem nagy, de ütőképes típusssal.

Ugyanakkor a Saab láthatóan üzletet szimatol a legnagyobb új versenytársakkal szemben is. Hogy ez nem teljesen esélytelen, azt a dán kormány friss döntése jelzi: tekintettel az F-35-ös program csúszására és financiális bizonytalanságaira, a dánok az F-16-osaik lecserélésére információs ajánlatokat kértek három típusról, ezek pedig: az F/A-18 EF Super Hornet, a Eurofighter Typhoon és a JAS Gripen E-változata.

A svéd légierő megrendelése mindenképp biztos jövőt jelent a típusnak

A hír első kommentálói az amerikai típust tartják legesélyesebbnek, de nem lehet kizárni a Gripent sem, ugyanis a Saab az új, nehezebb és nagyobb képességekkel rendelkező gépet a dánok mellett a norvégoknak is ajánlja, akik ugyancsak F-16-os flottájukat akarják lecserélni; egy esetleges együttes rendelés nagyonis versenyképessé teheti a példányonkénti árat is, akár átmeneti megoldásként.

Az F-35-ösből már korábban rendelő és a fejlesztési programban is részes országok közül Kanada és Hollandia is úgymond elbizonytalanodott és alternatív megoldásokat keres, Hollandia 2015-re halasztotta a végleges döntést az F-35-ösökről: az új Gripen-variánst a svédek ezeknek a kormányoknak is megajánlották.

A Gripen Exports főnöke a következő húsz évben 300 példány eladását tartja lehetségesnek a Gripen jelenlegi és újgenerációs vártozataiból. Friss nyilatkozatában Eddy de La Motte a gépet esélyesnek tartja a arra, hogy Finnország rendeljen, Malajzia lízingeljen belőle, Thaiföld pedig a meglévő JAS-39-esek után még többet vásároljon, a lehetséges vevők közé sorolta Bulgáriát és Szlovéniát is. A svéd megrendelés biztos jövő a típusnak, ezért a Saab fix áron és fix határidőkkel képes szállítani a gépeket, ami a vetélytársak bizonytalanabb pozícióihoz képest jelenthet komoly előnyt, mondta de la Motte.

Kapcsolódó hírek