SZAKSZ: nem is volt cél a káosz okozása

iho/közút   ·   2023.12.11. 10:40
02_volanbusz_sztrajk

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet Facebook-oldalán reagált a Volánbusz sztrájkkal kapcsolatos közleményére.

A posztot szó szerint átvesszük. Ismert, megjelent nálunk is, a Volánbusz szerint „a munkavállalóinak óriási többsége nem támogatja a bérkövetelések érvényesítésének legradikálisabb módját”. Azt is közölték, „a szakszervezet számításaival ellentétben a munkabeszüntetésben résztvevő autóbusz-vezetők száma nem érte el a hétszázat, aránya pedig a teljes állományukhoz képest hat százalék, az advent második vasárnapján dolgozók létszámához képest huszonkét százalék volt.”

A szakszervezet szerint egy „kicsit más a helyzet”. Dobi István elnök azt posztolta a szakszervezet Facebook-oldalán, hogy

„a Volánbusz Zrt. álláspontunk szerint inkorrekt, statisztikai szempontból megtévesztő módon közli a sztrájkban résztvevők arányát a »teljes állományhoz« és vasárnap munkát teljesítők számához képest. A munkabeszüntetésben a sztrájk során nyújtandó még elégséges szolgáltatás szabályai alapján (amelyben rögzítésre került, hogy a mai napon a járatok nyolcvan százaléka biztosan közlekedni fog) a munkavállalók töredéke tudott »részt venni«, így nem tárgyilagos az összlétszámhoz, de még a mai napon munkát teljesítő munkavállalókhoz képest sem százalékos arányokat közölni.

A sztrájk eredményes volt, egyes megyékben a sztrájkmenetrendben érintett járatok túlnyomó többsége nem indult el, a szakszervezethez érkező jelzések alapján a munkavállalók többsége biztosította a sztrájkkövetelésekkel való egyetértését. A holnapi napon a sztrájk erőteljesebben jelenhet meg, de a szakszervezet itt is garantálja, hogy a járatok ötvenöt százaléka biztosan fog közlekedni.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.