Százéves a pécsi vasútigazgatás

Lukács Ernő   ·   2013.08.04. 09:00
00

A Magyar Királyi Államvasutak Hivatalos lapjának 1913. évi 35. száma szerint 1913. augusztus 1-én Lőrinczbányai Littke Jenő (addig Budapest balparti üzletvezető-helyettes) vezetésével felállíttatott a MÁV új, pécsi központú üzletvezetősége.

A százéves jubileumról ünnepségsorozattal emlékezik meg a MÁV pécsi pályavasúti területi központja. A rendezvényeket Kovács József, korábbi központvezető kezdeményezésére, a MÁV Zrt. kommunikációs szervezetének segítségével, a VOKE Pécsi Vasutas Művelődési Ház szervezte meg. Az előkészületekben, és a programok lebonyolításában valamennyi MÁV-os szakmai szervezet és társvállalat területi munkatársai aktívan részt vettek.

A pécsi igazgatósági épület...<br>(a szerző felvételei)

Az ünnepségsorozat az „ünnepelt” belső és külső felújításával kezdődött. Ezt követte az épület előtti park rendbetétele, amellyel egyidejűleg megújult és a kert ékessége lett a 22 020 pályaszámú gőzmozdony is. Az évfordulón Vólentné Sárvári Piroska üzemeltetési főigazgató és Orbán Zsolt területi igazgató mondott beszédet, majd leleplezték az épület fő lépcsőházában, Baross Gábor domborműve felett elhelyezett emléktáblát.

...és gondozott parkja

A centenárium alkalmából jelenik meg a „Mozaikok a pécsi vasútigazgatás 100 éves történetéből” című emlékkönyv, Dr. Majdán János történész, a Pécsi Tudományegyetem docense szerkesztésében. A mű áttekinti a vasútvonalak magyarországi és dél-dunántúli kialakulását, a pécsi üzletvezetőség megalakulását és működését, keresztmetszetet ad az igazgatóság 100 éves munkájáról, szerteágazó tevékenységéről. A történeti áttekintést számos kép, grafikon, ábra és egy CD-melléklet illusztrálja.

Az igazgatóság udvarán kiállított 22,020 pályaszámú gőzmozdony

Augusztus 8-án ünnepi emlékülést tartanak a pécsi Hotel Palatinus Bartók termében. A MÁV Zrt. felsővezetői, polgármesterek, országgyűlési képviselők, megyei kormányhivatalok és közgyűlési elnökök mellett részt vesznek a könyv megjelenésében és a rendezvények előkészítésében résztvevők, a területi igazgatóság legfontosabb üzleti és együttműködő partnerei, korábbi vasútigazgatók.

A jubileumi ünnepségsorozat fő attrakciója, a nagyközönség számára nyilvános rendezvénye, a pécsi Árkád bevásárlóközpontban megrendezendő kiállítás lesz. A „Vasút az Árkádban” című kiállítás 2013. augusztus 8-tól 14-ig, egy héten át látogatható.

Vólentné Sárvári Piroska üzemeltetési főigazgató és Orbán Zsolt területi igazgató leplezi le az emléktáblát

A rendezvényen lehetőség lesz kisvonatozásra, a mozdonyvezetés élményét nyújtó szimulátor kipróbálására, lehet kezelni fénysorompót, hangosbemondót. Egy vasútikocsi-fülkés mozisarokban vasúttal és vasúttörténettel kapcsolatos filmek és diák peregnek, lesznek megcsodálható makettek és vasútmodellek, egyéb tárgyak, mint például hajtány, vasúton használatban volt távközlési készülékek, lámpák, és egyenruhák. Vasúttörténeti fotókiállítás, valamint utazási tanácsadás és interaktív menetrendiinformáció-szolgálat várja a közönséget. Az érdeklődőket egyenruhás vasutasok segítik a helyszíni tájékozódásban.

A szervezők nemcsak vasútbarátoknak, de minden érdeklődőnek ajánlják programjukat: Érdemes lesz megtekinteni a vasút izgalmas világába bepillantást engedő rendezvényt, és hosszabb-rövidebb időt eltölteni a látnivalók között. Szeretettel várnak mindenkit ingyenes kiállításukon, ahol ezúttal a „pótjegy váltása nem kötelező”!

Méltó helyen, a Baross-emléktábla fölött

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Átkozott sorompók Szerbiában

iho/vasút   ·   2020.12.01. 18:00

Vajdaságban, de inkább egész Szerbián lassan már nem is újdonság, ha egy nem működő fény- és félsorompóval biztosított, vagy esetleg éppen működő berendezésű, esetleg csak kitáblázott közúti-vasúti átjáróban baleset történik.